Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Czövek István: Az 1867-es kiegyezés és Kelet-Európa

Czövek István AZ 1867-ES KIEGYEZÉS ÉS KELET-EURÓPA A történettudomány hagyományosan erőteljes határvonalat von az egyetemes és a magyar történeti kutatások közé, s ezektől még határozottabban elkülönül a helytörténetírás. A következőkben arra kívánok példát felmutatni, hogy azonos időszak történeti eseményeit a diplomácia és a helyi politika szemszögéből láttatva kiváló lehetőség nyílik a "nagypolitika" és a mindennapi élet együttes bemutatására. Dolgozatom alkalomszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kiválasztott év, 1867. főbb eseményeit a földrajzilag is egymástól távol eső, de jellegükben is különböző két levéltárban végzett kutatásaim alapján kívánom felvázolni, s ez a két intézmény a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár és a Moszkvai Állami Levéltár. Míg az előbbi a helytörténetet kutatók számára nyújt munkájukhoz kiapadhatatlan forrást, addig a másik a XIX. századi európai diplomácia nehezen hozzáférhető adatait rejti. Az 1867. évi kiegyezés egy hosszúra nyúlt történeti - egyezkedési folyamatot zárt le az osztrákok és a magyarok között, amelynek végeredményeként egy vegyes etnikumú bár dualista berendezkedésű állam jött létre. Ezzel párhuzamosan Európa keleti felében a magukat szlávnak valló népek képviselői gyülekeztek egy újabb szláv kongresszus színhelyére, Moszkvába. A két esemény látszólag független egymástól, ám a figyelmes szemlélőnek fel kell hogy tűnjön, hogy ott vannak Moszkvában a kiegyezés miatt reményeikben csalódott monarchiabeli szláv nemzetiségek képviselői, akik a hatalmas testvérnéptől, az orosztól reméltek és vártak segítséget ahhoz, hogy nemzeti jogaikat kivívják. Reményeiket táplálta az orosz pánszláv körök propagandája és maga a szláv kongresszus összehívása is. Más kérdés, hogy ez az esemény igen távol állt a hivatalos orosz politikától, hiszen a Habsburg-birodalom és Oroszország térképének tarkasága igen hasonló volt, s veszélyes lett volna kormányszinten támogatni a monarchiából érkező szláv vendégek igényeit, amikor a lengyel kérdés miatt így is eleget fájt a feje a cárnak. A szláv kongresszust inkább elnézően eltűrte állampolgárai egy részének gesztust téve az orosz kormány, de semmiképp sem kezdeményezte, támogatta hivatalosan azt. Ha elfogadjuk Diószegi István azon tételét, miszerint egy-egy ország nemzetiségi politikája gyakorta a határokon túl is figyelmet keltett"

1 akkor ez az egymással határos Ausztria és Oroszország esetében újabb bizonyítékát adja annak, hogy szükséges a kiegyezés és a szláv kongresszus kölcsönhatását vizsgálni.

2 A nemzetiségi területek a határok mentén, gyakran azáltal kettévágva helyezkedtek el, ám a Monarchián-belüli nemzetiségek többsége többre becsülte