Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Kujbusné Mecsei Éva: Hagyatéki iratok (Szabolcsi nemesek és nyíregyházi mezővárosi polgárok végrendeletei, hagyatéki leltárai és árvagyámi számadásai a XIX. század első feléből)
Eszerint csak a második feleségemmel, néhai I1avszky Zsuzsannával nemzett Mária Magyar János felesége, Ilona Moravszki András felesége, Mihály, József, Anna Markó Andrásnak volt felesége, aki után András és Ilona gyermekei maradtak, és Zsuzsanna Garay Mihálynak volt felesége, aki után Mária leánya maradott, és néhai János fiam Zsuzsanna és Julianna élő gyermekei között lészen minden vagyonom felosztandó. Áll pedig a következőkből. 1.1 Van egy házam, mely Kibicher János és Jéger József házaik szomszédságában helyeztetik. /Azon házat rossz állapotban, a Sulyán-szállásokon két puszta kötélalj földet, három lovat, egy tehenet és egy borjút az édesapámtól, néhai Szmoljér György jussából kaptam, és többet nem./ Van továbbá a fentebbi két kötélalját is beszámítva 6, 1/2,azaz hetedfél kötélalj földem. Továbbá van még két házam. Az egyik, melyben János fiam özvegye gyermekeivel együtt lakik, Sztruhár Károly úr és Magyar József szomszédságában. A másik, melyben Mihály fiam lakik, Gyurtsán István szomszédságában a Szentmihályl utcán helyheztetik. Van továbbá az Ujkertekben Czapkay Illés és Gerlitzki János szomszédságában másfél, azaz 1, 1/2 nyilas szőlőm és ugyan az ujkertekben Frankó Mihály szőlője szomszédságában egy fél nyilas. AzingÓságok alább neveztetnek meg. Minden vagyonaimat eképpen rendelem és hagyom. a. / Néhai János fiamnak adtam jussba a fent említett s körülírt házamat azon állapotban, melyben most is találtatik. Adtam neki továbbá két kötélalj földet, melyen a mostan is található épületeket részére csináltattam. Adtam továbbá neki öt lovat jó hámokkal, egy ló után és egy ökör után való vasalt szekeret, két új ekét, két vasboronát, négy címeres jó ökröt, három fejős tehenet, két bika alá való és két kétesztendei üszőt, ötvenöt darab juhot, a keresztúti határban egy nyilas szőlőt. Van nála, vagyis mostmár maradékinál azon egy kötélalj föld is, melyet én Kopcsó Jánostól úgy mint most van, épület nélkül 334 Vft-ért vettem, de azt neki, t.i. János fiamnak oly móddal adtam, hogy a fentebb említett árát részemre kifizeti. Azonban minthogy ekkoráig is abba egy fillért sem kaptam, tehát a magaménak tartom, s véle tetszésem szerint disponálhatok,2 mint ahogy disponálok is. Azon időben, midőn külön kenyérnek keresése végett tőlem elválasztatott, adtam neki 100 Vft-okat. Midőn sáfár volt, kapott tőlem 21 köböl és 2 véka gabonát, az még fizetetlen. Ugyan midőn külön gazdaságon volt, adtam neki szintén jussba két verem életet. Ezen János fiam tehát ezekkel már tökéletesen lévén kielégítve, neki, vagyis az ő maradékinak többet nem hagyok. b. / Mária leányomnak Magyar Jánosnénak adtam egy tehenet, és készpénzben 1000 Vft-okat, és még háromszáz, 300 Vft-okat az osztályának tökéletes kielégítésére hagyok, melyek ha nem általam