Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Kujbusné Mecsei Éva: Hagyatéki iratok (Szabolcsi nemesek és nyíregyházi mezővárosi polgárok végrendeletei, hagyatéki leltárai és árvagyámi számadásai a XIX. század első feléből)
akármi névvel nevezhetőkbe, ide értvén hintóimat, kocsimat, szekereimet és lovaimat, ugyan a most traktér és patika fundusba3 és azon épült minden épületeimbe, nem különben ugyan Nagykálióban lévő azon telkembe és az azon lévő épületeimbe, mely Veresháznak neveztetik a piacon, ismét azon határban épült szőlőskertembe, ismét a kiskállÓi,és némelyektől állíttatik, egy részén nagykállói határban nagy költséggel épített hasznos és mulató Elizeumnak 4 nevezett kertembe,abban lévő minden épületeimbe, az azokban találtatható minden gyűjteményeimbe, Halas*és Békás-tavaimba, úgy nem különben a nagykállói és kiskállói vízimalmaimba, megjegyezvén azt, hogy a nagykállói vízimalmot tetemes költséggel állíttatván fel, amennyiben majd 4000 öl 5 kanálist 6 ásattam Meczenzofök által, mely kanális szintén 4000 forintokba került, és ezáltal a kallói határnak sok mocsáros részét haszonvehetővé tétettem. Ebből következő hasznot a törvény értelme szerint vehessem, hacsak osztozó atyámfiai ezen kanálisra tett költséget ki nem fizetik. Továbbá a kiskállói, kállósemjéni és bagosi egész aquisitiomba 7 az alább kihagyottakon kívül Kristóf fiamat hagyom és rendelem örökősömnek, ide értvén találtatható készpénzemet, és activum adósságomat is. Mindezekben úgy rendelem és hagyom Kristóf fiamat örökösömnek, és ő utána származható férfi maradékát, hogy ő ezen minden találtatható passivum adósságaimat 8 csak maga tartozik kifizetni. Hogyha pedig Kristóf fiamnak férfi maradéka nem lenne, azon esetben az Ő successoral legyen Imre fiamnak nagyobbik fia, és annak ismét csak a nagyobbik fia, és így tovább, míg az Isten azt fenntartja, mely által ezen történetbe Imre fiam fiaira nézve senioratust 10 rendelek a Kristóf fiamnak hagyottakban. Azért kívánom, hogyha Kristóf fiamat a felséges Isten férfi maradékkal meg nem áldaná, Imre fiamnak elsőszülött fiát úgy neveltesse, hogy hasznos polgár és famíliám tagja lehessen. Továbbá: Tartozik Kristóf fiam a neki hagyottakat, kivált az Elizeumnak nevezett kertemet, és az abban lévő gyümölcsöseimet, épületeimet, s az azokban lévő gyűjteményeimet, halász javaimat és mindeneket a néki rendeltekből jól conserválni, különben minthogy én azon kertemet leginkább ezen tekintetes nemes vármegye itten Nagykállóban gyakori összejövetele mulatságára építettem, azért ezen tekintetes nemes Szabolcs vármegyét kérem, méltóztasson azon kertemre és az abban készült épületeimre és az azokban lerakott gyűjteményeknek megmaradására vigyáztatni, az én örököseimet és annak örökösét annak jó állapotban való fenntartására ösztönözni, akik azt ha elmulasztanák, hatalmat adok ezen tekintetes nemes vármegyének azon kertem fenntartására, hogy csak rövid úton, 1-2 törvényes megintés után is Kristóf fiamnak hagyottakból, nevezetesen a kiskállói aquisitiomból 5000 forintokat érőt sequestumba 11 vehessen és vétethessen mindaddig, míg a successorom ezen rendelésem szerint azon kertemet fenntartani s conserválni