Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Kujbusné Mecsei Éva: Hagyatéki iratok (Szabolcsi nemesek és nyíregyházi mezővárosi polgárok végrendeletei, hagyatéki leltárai és árvagyámi számadásai a XIX. század első feléből)

legalább 18 éves fiai és 16 évnél idősebb lányai mint örökösök maguk között barátságosan is osztozhattak. Az osztásnál a kiskorú árvákat az árvagyám képviselte. Az osztályt írásban kellett be­terjeszteni a tanácsnak, amely miután jóváhagyta és jegyzőkönyvbe vette, levéltárba tétette. Az örökösök itt a rendelet szerint egyformán részesedtek a javak­ból, kivéve azokat, akik már részüket korábban megkapták, ill. azokat, akikre a végrendeleti örökítés kapcsán már utaltunk. A kiskorú örökösök osztályrészét a gyám kezelte. Gazdag, ne­mesi árváknak mindig könnyen akadt gyámjuk. A szegényebbekét a megye közgyűlése nevezte ki, ha nem volt alkalmas, önként ajánl­kozó. A gyámok munkája nagyobbrészt az árvák mindennapi életének bizto­sításából, neveltetésükből, vagyonuk kezeléséből állt. Bár igye­kezni kellett taníttatni őket, de elképzeléseiket tilos volt rá­kényszeríteni gyámolítottjukra. E munkájukról éves számadást kel­lett készíteniük, melyben pontosan /hónap, nap/ és részletesen/a legapróbb kiadások, esetleg bevételek is!/ kellett számot adniuk a vagyon gyarapodásáról, ill. fogyásáról. Bevételek jószerével csak az ingatlanokból származtak, a kiadások egy részét is ezek fenntartása és az árvák személyes dolgai /ru­ha, cipő, ennivaló/ adták. A gyámot az árvák vagyonából honorári­um illette meg. Amennyiben az özvegynek vagy az árváknak panaszuk volt a gyám személyére, viselkedésére, vagyonkezelésére, úgy panasszal élhet­tek a vármegye közgyűlésénél. Ide nyújthatták be gyámság alól va­ló felszabadulási kérelmüket a nagykorúvá válók is. Nyíregyháza mezőváros árváinak sorsáról a XIX. század elején a földesúr és a város elöljárósága gondoskodott. Az 1821. október 5-i úriszéki határozat szerint a város minden lakójának kötelességévé vált, hogy az elöljárókat tájékoztassák az árván maradt gyerekekről. Ezek javait a tanács köréből válasz­tott két árvagyám, ill. a vagyon mennyiségétől függően 1-2 szená­tor írta össze. Ezt követően került sor a javak megbecslésére és a meg nem tarthatók eladására. /Elárverezni ingóságokat lehetett, ingatlant csak nagyon kivéte­les esetben, mint pl. az adósságtörlesztés, mikor először a sző­lőt, aztán a szállásföldet és végül a házat kellett eladni./ Az ilyen úton a gyámokhoz került pénzt aztán kikölcsönözték - főleg a városnak - , ezáltal biztosították annak meglétét, sőt esetleges gyarapodását. A tartható javakat szintén a gyámok gondviselésére bízták. Mind­ezekről a város gyámjainak éppúgy számadást kellett vezetni, mint a raagángyámoknak. Sőt 1821-től jegyzőkönyvben is rögzítették gaz­dálkodásukat. Fontosabb döntések előtt ki kellett kérniük a magistratus, s ál­tala a földesúr tiszttartójának véleményét is. Évenkénti elszámo­lási kötelezettségüknek is jegyzőkönyvük és számadásaik alapján

Next

/
Thumbnails
Contents