Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Gyarmathy Zsigmond: Az értelmiség részvétele az 1956-os forradalomban Szabolcs-Szatmár-Beregben

alábbi - bizonyos fokig kendőzött - magatartása ezirányban kez­deményező és céltudatos volt. A korábban már október 27-én a népfront bizottság keretében a vádlott javaslatára létrehozott földrendező bizottság október vé­gén ugyancsak megkezdte működését a vádlott irányításával. Megállapították a földosztás irányelveit és közhírré tették, hogy a földet tőlük kell igényelni. A földosztás az ellenforradalmi követeléseknek megfelelően az er­ről elkészített tervezetről kitűnően a vádlott akként oldotta meg, hogy a szegény parasztok általában 0,5 holdtól 1-2 holdig terjedő földhöz jutottak. Ezzel szemben a tervezetben nem sze­replő 13-14 jómódú paraszt és kulák 216 hold földhöz jutott vol­na többnyire éppen a feloszlatott tsz-ek tábláiból. E mellett a vádlott a juttatás során a saját és a református egyház részére is figyelembe vett 14-20 holdnyi területet. A vádlott a földosztással kapcsolatos tevékenységét november 10­ig folytatta, jól lehet annak abbahagyására arra illetékes sze­mélyek már november 4-én felszólították. November 10-e után a vádlott az ítéleti tényállásban felsorolt népi demokrácia és szovjet ellenes versek szerkesztésére tért át. Ezekből a "Karácsony"címü verset az általa rendezett vallásos es­tén, ahol felnőttek és gyerekek egyaránt részt vettek, el is sza­valtatta. Tervbe vette további vallásos esték rendezését is. Eb­ből a célból több gyerek között kiosztotta az "óesztendő" című költeményét, hogy a legközelebbi összejövetelen elszavalják. Erre azonban az egyik gyermek megbetegedése folytán már nem ke­rült sor. Jelzet: SzSzBMÖL. XXV.4.29/1957.Nbf.III.5090/1957/9. 1956. október 31 Nyi regyháza Bán István nyíregyházi református segédlelkész 1956. október 3-án és november 2-án beszélt a nyíregyházi rádióban. 31-én a reformációról emlékezett meg, 2-án pedig a közrend helyreállása érdekében kérte lelkésztársait, hogy segítsék a munkástanácsok működését. Nem volt egyik forradalmi szervezetnek sem a tagja. Főként az egyházon belüli újrakezdés híve és szószólója volt. Fellebbvitel folytán a Legfelsőbb Bíróság a megyei ítéletet 5 évről 8 évre emelte. A közügyek gyakorlását 5 évre vonta meg. a 1957. február 14 Feljegyzés Bán István ref.s. lelkész /Nyíregyháza 1932 nov. 3-án,

Next

/
Thumbnails
Contents