Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Gyarmathy Zsigmond: Az értelmiség részvétele az 1956-os forradalomban Szabolcs-Szatmár-Beregben

és a vb. elnök között vita volt lakásügyben. A tanácselnök öt alkalmatlannak tartotta hivatalára, mert sem egészségügyi, sem szociális, sem lakásproblémákat nem volt képes megoldani. Ezt a véleményt már korábban tanácsüléseken is elmondta a körorvos. A 29-i nagygyűlést Tóth Béla református lelkész vezette.A tanács vezetését Vadon és Kanda vette át a járási nemzeti bizottsság u­tasítására, szintén Őket és a körorvost a nemzeti bizottságba be­választották a református lelkész javaslatára. Kardos István a lakásának egy részét a nemzeti bizottság rendelkezésére bocsá­totta és a nemzetőrség is ott székelt. Dr. Német Sándor bünteté­sét a Legfelsőbb Bíróság 1 évre csökkentette le, mellékbüntetését elengedte és a végrehajtást 3 év próbaidőre felfüggesztette. 1960-ban azonban vesztegetés miatt elítélték és akkor az első I­télettel a büntetést összevonták egy év két hónapra. 1957. december 5 ítélet a nyírbogáti forradalom ügyében /Részlet/ Az ellenforradalmi hullám Nyírbogát községet 1956. október 29 napján érte el. Dr. Német Sándor II.r. vádlott a reggeli órákban felment a községi tanácsházához A községi tanácsházán Takács Zoltán gazda­sági felügyelő, Horváth István hivatalsegéd, Máté Ferenc hivatal­segéd, valamint Kanda János vb. elnök tartózkodtak. Dr. Német Sándor II.r. vádlott mondotta, hogy délelőtt 10 órára nagygyű­lést kell összehívni, amely nagygyűlésnek a tárgya a helyi nem­zeti bizottságnak a megalakulása lesz. Követelte, hogy a nagygyű­lést hangos bemondó és dobszó útján tétesse a tanács a községben közhírré. Kanda János vb. elnök és dr. Német Sándor II.r. vádlott kőzött feszült viszony volt, dr. Német Sándor II. r. vádlott több al­kalommal terhelő kritikát gyakorolt vb. ülésen, de más alkalom­mal is, "maga nem való erre a beosztásra, mert semmit sem tud elintézni, magát le kell váltani és a munkástanács majd jelöl ki maga helyé­re megfelelő embert." Egyes ellenforradalmi elemek kívánságára a községi tanács hangos híradón, illetőleg dobszó útján a nemzeti bizottság választó gyű­lését közhírré tétette. A nagygyűlést Tóth Béla református lelkész vezette, aki javasla­tot tett egy 20 tagú nemzeti bizottság megválasztására, valamint 20 tagú nemzetőrség felállítására. A gyűlés Tóth Béla javaslatára

Next

/
Thumbnails
Contents