Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

úgy el voltak torzulva, - arcuk-lábuk feldagadva -, hogy alig ismertem rájuk. És még ilyen elgyötört állapotban is a korai hazatérésről ábrándoztak. A fájdalomtól összeszorult szívvel hallgattam reménykedésüket, mert tapasztalatból tudtam, aki ilyen állapotba került, soha sem fog hazatérni. Itt haltak meg jó pajtásaim, volt iskolatársaim, közeli rokonaim. Többek között unokabátyám Filep Károly, Lengyel József sógorom. Jő barátaim közül Zsidó István, G.Biró József, Filep Béla, Szigeti Gyula, Egyed Bertalan és még sokan mások. A halottakat a láger egyik üres barakjában /mi minden faépületet baraknak neveztünk/ helyezték el. A hullák anyaszült meztelenek voltak és a jéghideg télben csonttá fagyva konzerválódtak. Sok hulla gyűlt már össze, amikor állítólag "felülről" elrendelték, hogy meg kell vizsgálni a nagymérvű tömeges elhalálozás okát. A hullákat fel kellett boncolni, de előtte kiolvasztani a fagytól. Ez úgy történt, hogy mindennap két ember volt beosztva fűteni, mivel önként jelentkező nem igen akadt. Reggel az őr a hullatároló barakhoz kísérte a soronkövetkező két foglyot, az ajtót rájuk csukta, és csak késő este engedte ki őket. Délben az ebédet beadták. Én sem menekültem meg a fűtéstől. A társam azonban nagyon . írtőzott a sok hulla látványától és az előtérből, ahol a tüzelőt készítettük elő, be sem mert jönni. Ezért megállapodtunk, ő vágja a fát s én tüzelek. Fűteni nem egy kályhát kel lett,. mert . a ha 1 ott'ak ' több helyiségben voltak elhelyezve-, hosszú "asztal-okon feküdtek.. Én akkor már nem iszonyodtam a, halottaktól sőt .megpróbáltam, köztük megkeresni . és felismerni lónyai erabereke,t. Amikor .a b*arak levegője felmelegedett, a hullák elkezdtek'püffedni és mo*zogni. • Nem volt,valami ke'llemes érzés és' látvány, amikor

4 a csöndben, a kísérteties félhomályban egy-egy hulla megmozdult. Ezt is átéltem, bár álmaimban sokáig kísértett a kép. A halottakat azonban el is kellett temetni. Több, mint két hétig- járt. a brigádunk egy félreeső elhagyott területre sírt ásni. A vaskeménysegűre. 'fagyott földdel nem boldogultunk. Két hét alatt alig tízcentiméterre tudtunk, lehatolni. A gödör nagyméretű tömegsírnak készült. Végül katonák jöttek és kirobbantották. Most már lehetett temetni. A temetés éjszaka történt. Teherautók gördültek a hullabarak elé, azokra dobálták fel az újra csonttáfagyott emberi tetemeket. A megfagyástól elálló testrészeket csákánnyal, lábbal igazították helyre, hogy minél többen férjenek a teherkocsi platóján. A "temetést" az erre a feladatra kivezényelt hadifoglyok végezték a lágeri őrség felügyelete alatt. A halottakat bedobálták a kirobbantott gödörbe, rájuk kaparták a fagyos, rögös orosz földet és a sírt jeltelenül ott hagyták. Nem igen tudja talán senki, hogy hány névtelen, szerencsétlen ember nyugszik valahol az Ural alján jeltelen sírokban. Említettem, hogy újra ellepett bennünket a tetű, és nyomában kiütött a flektifusz. Ez egy borzalmas betegség, legfőbb jellem-