Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

is. Édesapám halála után kb. két-három nap múlva, 1945. január 7-én megérkeztünk küldetésünk helyére. Az állomásról csoportosan szállították be a foglyokat előbb a fürdőbe, fertőtlenítőbe, az­tán a lágerbe. A mi vagonunkra másnap a kora reggeli órákban ke­rült sor. Ez volt talán a legszörnyűbb éjszaka, az álló vagonban a szörnyű hidegben dideregve várni. Amikor kinyitották az ajtó­kat, és elhangzott, hogy "Davaj!", fellélegezve ugrottunk. Amikor kiugrottam az ajtón, a térdem összecsuklott, és nem tudtam fel­állni. A több, mint háromhetes guggolás és ülés szabályszerűen elsorvasztotta inainkat, újra tanulni kellett járni. Mivel ez idő alatt egyáltalán nem tisztálkodtunk, a világoson nem ismertünk egymásra. Szinte nevetséges volt, ahogyan az arcunkat a kosz és a szőr belepte. Ruházatunk alatt mozogtak a tetvek. Az állomásról gyalog mentünk a fürdőbe, ahol jó forró vizet lehetett inni, ami akkor mindennél többet ért. A melegben az em­berek valósággal elaléltak, ezzel szemben megélénkültek a tetvek. Annyi mászott elő, hogy minden szürke volt tőle, és úgy tünt, még a padló is mozog. Fürdés előtt teljes szőrtelen!tés, azaz tetőtől talpig nyírás, borotválás. A fürdőhelyiségbe csak a lábbelijét és a nadrágszíját vihette be a fogoly. Jő melegvízben megmosakod­tunk, és úgy vártuk, amíg ruháinkat fertőtlenítették. Itt már nem a saját öltözetét kapta vissza az ember, hanem ami jött sorban, tekintettel, hogy egyesek több öltönyt is hoztak magukkal. Amikor megkaptuk a ruháinkat, irány a láger. A lágerben tudtuk meg, hogy a szerelvénnyel a többséget to­vább vitték. Magyarok kb. háromszázan lehettünk, rajtunk kívül néhány német és olasz. A láger épületei fából készültek, a szo­bákban emeletes deszka fekhelyek és téglából épült kályhák vol­tak. Szalmazsák, takaró semmi. Még tartott a háború. A konyha é­pülete a láger közepe táján helyezkedett el, étkezés a szabad ég alatt. Az első napokban csak 30 db konzerves doboz állt rendelke­zésre, ebből evett több száz ember. Az étkezés előtt egyesével sorakoztunk, és az ablakon keresztül kaptuk meg az ételt. A fo­goly melegen felhörpintette és ment tovább. A dobozokat menetköz­ben nem mosta el senki, a végén mér a csurgás annyira ráfagyott, hogy alig lehetett kiinni a tartalmát. Kezdetben nagyon rendezet­len viszonyok uralkodtak, ami tömeges halálozást eredményezett. Már a megérkezéskor is sok volt a végtelelenül legyengült, beteg ember. Nekem valahogyan szerencsém volt. Fizikai adottságomnál fogva az úton nem romlottam le nagyon, ezért mér az első napokban be­osztást nyertem konyhai favágó és takarító brigádba. Ez természe­tesen bizonyos plusz kaját jelentett, ami mindennél többet ért. Kegyetlen hideg volt. Kezdetben 10 percnél tovább nem bírtuk a 25-30 fokos hideget. Később aztán kaptunk meleg ruhát és szőr­csizmát, már akik dolgoztak. Ebben a lágerben 1945 május végé­ig voltunk, a várost Nyizs-Turának hívták. Az első orosz telet

Next

/
Thumbnails
Contents