Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi vásárok (1786–1837)

nak választott két szenátornak és segítségüknek a két hajdúnak napidíját azonban az árendátor kötelessége lett volna fizetni. (A szenátornak 2 pengő forintot,a hajdúnak 20 ezüst xr-t állapítottak meg.) A büntetésből összegyűlt pénzt, kivéve a helypénzcsalásért kiróttakat az ispotály számára kellett Volna átadni. A város jogot formált még az árulóhelyek és sátrak elrendelésére is."Az épületekből a cédulaháznak első szobája, a Szarvas korcsmánál eddig is cédulaháznak használt egyik szoba, s a város házánál lévő strázsaházaknak hetivásárok alkalmával leendő használtatása adatna ki árendába".71 Az adásvételhez szükséges mértékeket, így a vékákat is az árendátorok adták volna ki:a helybelieknek ingyen, másoknak a megállapított tarifáért, melynek felét a véka sértetlen visszaadása után szokás szerint a kereskedő visszakapta volna. A hiteles rőföt a város csináltatta vasból, de az árendátor is készíthetett volna fából. Ez utóbbiak használatát azonban nem lehetett kötelezővé tenni. 72 A vásári jövedelem azonban hiába volt gazdaságilag kecsegtető, az 1830-as években nem akadt jelentkező a kiárendálására. így továbbra is fenn kellett tartani a vásárbírói tisztséget és a város gazdájának elfoglaltsága miatt a vásári jövedelem kezelését "a bíró urak keze és számadása" alá kellett adni.73 A sokadalmak nemcsak jövedelmezőek voltak, hanem pezsdítő erővel is bírtak. Mássá tették a szürke hétköznapokat: a vásárnapok kicsit ünnepnapokká váltak. Alkalmat szolgáltak az utazáshoz és az ezzel kapcsolatos infrastruktúra fejlődéséhez. Az adás-vevés biztosításával élénkítették a kézműipart, a mezőgazdasági árutermelést, az információcsere lehetőségének révén hozzájárultak a gazdasági, kulturális ismeretek közvetítéséhez. Ezek alapján mondhatjuk, hogy az 1028-ban még csak piacközponti szerepkörrel rendelkező,74 1837-ben a szabad és privilegizált városok közé emelkedő, 1876-tól pedig megyeszékhellyé váló Nyíregyháza átlagosnál gyorsabb fejlődéséhez hozzájárultak a XVIII.sz. végi, illetve XIX.sz. eleji, mezővárosi jogállással nyert országos vásárok is.