Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)

Filep János – Németh Péterné: Az 1947. augusztus 31-i választások és a Szociáldemokrata Párt Szabolcs és Szatmár-Bereg megyékben

bölcs megyei titkárt, aki 1945 nyarától állt az SzDP megyei szervezetének élén. A helyére kinevezett, más megyéből ide­került Peredi Andrást a helyi szociáldemokrata vezetők bizal­matlanul fogadták. Az új titkár munkáját nehezítette a sza­bolcsi funkcionáriusok részéről megnyilvánuló nagyfokú sértő­49 döttség is, amiért a megyei titkár nem közülük került ki. Nyilvánvaló, hogy ezek után nem segítették teljes odaadással az uj megyei vezetőt a munkájával soha nem voltak elégedet­tek . Nem volt kellő stabilitás Szabolcs megyében a járási tit károk szintjén sem. Július második felében cserélődik a nyir­baktai. A nyírbátori március 15-től gazdátlan, megoldás csak július második felében történik. Változás volt július elején a nyíregyházi központi járásnál is, a nagykállói járás titká­ra pedig január és augusztus között háromszor cserélődött. Szabolcs megyében 1946 augusztusótól 1947 végéig 11 csere tör tént a járási titkárok körében. Szatmár-Beregben 1946 novemberétől kaptak új megyei tit­kárt, Décsi József helyett Kácsor Ferencet. Ettől kezdve a megye szociáldemokrata káderállományóról a tárgyalt időszak­ban elmondhatjuk, hogy majdnem fluktuációmentes volt. Egyet­len cserére 1947 májusában került sor a mátészalkai járásban, amikor a járási titkárt hanyag munkavégzése miatt leváltották A Szociáldemokrata Párt megyei vezetése azonban nem volt egy­séges, s igy nem tudta kihasználni azt a tényt, hogy a sza­bolcsinál gyakorlottabb, nagyobb helyismerettel rendelkező függetlenített apparátussal vehet részt a választásokon. Ká­csor Ferenc és a járási titkárok kommunista-ellenes, jobbol­dali politikája megosztotta az SzDP-t . Széles Elemér megyei elnöknek és a mögötte felsorakozó alig másfélezer baloldali szociáldemokrata párttagnak sem ereje, sem tekintélye nem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a vezetőség jobboldali, kommunista-ellenes választási agitációját és megakadályozza a pártot súlyosan érintő átlépéseket a Kommunista Pártba. Különösen nagy presztízs-vereséget jelentett Gál Elek alispán a Forgács József mátészalkai járási főjegyző ily módon törté­nő elvesztése a Szociáldemokrata Párt megyei szervezetének.

Next

/
Thumbnails
Contents