Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)

Filep János – Németh Péterné: Az 1947. augusztus 31-i választások és a Szociáldemokrata Párt Szabolcs és Szatmár-Bereg megyékben

Nyíregyháza, 1947. augusztus 28. 1 TUDÓSÍTÁS RÓNAI SÁNOOR KERESKEDELEM- ES SZÖVETKÉZ! Tt'lGYl MI­NISZTERNEK A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYT LEZÁRÓ NYÍREGYHÁZI NÉPGYŰ­LÉSEN ELMONDOTT BESZÉDÉRŐL A választási kampány befejezésoképpen tegnap esto 6 óra­kor népgyűlést tartott a Szociáldemokrata Párt nyíregyházi szervezete, amelyen Rónai Sándor kereskedelem- ós szovetkezot­ügyi miniszter, pártunk szabolcs-szatmár-berogi listavozotőjo nagy beszédet mondott. Bevezetőjében hangoztatta, hogy a Szociáldemokrata Pórt hármas jelszava a "Béke, jólét, biztonság" nem uj követelése a pártnak. Ezután a mostani választások nagy jelentőségót mél­tatta . - 1947. augusztus 3l-e - mondotta többek között - a ma­gyar történelemben arra a lapra kerül, amely lapon vagy az lesz megírva, hogy a magyar dolgozó megértette a fejlődós, a hala­dás szavát, vagy hogy nem tudta felmérni a világeseményeket, ós nem tudva kiszakadni a múltból, olyan parlamentet választ, amely nem munkaképes, és nem tudja teljesiteni a nép érdekeinek vé­delmé t. • Biztosítani kell a nyugodt kormányzást Mi, szociáldemokraták el vagyunk telve attól a meggyőző­déstől, hogy a magyar dolgozó nép a vasárnap tartandó válasz­táson a demokratikus erőket olyan többségben fogja a parlament­be küldeni, amely biztosítja a vólságmentes nyugodt kormányzás lehetőségét . Rónai miniszter ezután az eddig elért nagy eredményekről beszólt, majd kitért az ellenzék által plakátokon és népgyűlé­seken hangoztatott megtévesztő jelszavakra /mint pl.: vallás­szabadság, kereszténység, családi ólét tisztasága, polgári életforma, magántulajdon szentsége, stb./. -

Next

/
Thumbnails
Contents