Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 7. (Nyíregyháza, 1989)
Dessewffy György: Nagyüzemi gazdálkodás a két világháború között
tudtam, hogy összeházasodott az ottani tanítónővel, de későbbi sorsáról már nen hallottam. 1941-ben aztán már engem is behívtak hadi szolgálatra, mint sokakat másokat is a gazdaság alkalmazottai, tisztviselői közül. Szomorúan váltam el családomtól, két kislányomtól, de az uradalom közvetlen érdeke segítségemre jött. Aurél gróf szinte teljesen egyedül maradt a birtok vezetésében, s mivel a személyi elbíráláskor a mezőgazdasági termelést elősegítő munkakörieket a közellátás biztosítása érdekében kedvezményezték, 1941 októberében már hazairányítottak és Ungváron, gépkocsizó karpaszományos őrmesterként leszerelhettem és hazatérhettem. Természetes, hogy kettőzött erővel vetettem magam elhagyott munkámban, ráadásul más bevonultatott munkatársak munkakörét is el kellett látni. Nem sokáig maradtam azonban már az uradalomnál, mert a Hivatalos Közlöny 1941. december 30-i számában megjelent az állami hivatalba történő kinevezésem. Ugyanis 1942. január 1-től gazdasági felügyelői kinevezést kaptam a Pest megyei Felügyelőséghez, budapesti állomáshellyel. Aurél gróf szomorúan vette tudomásul ezt a hírt, de belátta, hogy jövőm érdekében cselekszem, ha az állami állást választom. Oanuár 12-ón hosszú, meleghangú levelet írt, afféle szolgálati bizonyítványt: talán nem szerénytelenség, ha ennek első két bekezdését idézem, hiszen gazdasági munkám első majdnem két évtizedét a Dessewffy uradalomban töltöttem, így mindenképpen sok szál fűzött ehhez a körhöz, ahonnan akkor távozásra készültem. A következőket irta: "Abból az alkalomból, hogy ön Pest vármegye gazdasági felügyelőjévé kineveztetett, szerencsekivánataimat fejezem ki s kívánom, hogy további életpályáján keresztül is Isten áldása kisérje a családja ós saját maga minél nagyobb boldogulására. Ön 1924. október 10-től 1942. január l-ig teljesített szolgálatot részben nálam, részben a vencsellői hitbizománynál, részben pedig az érdekeltségemhez tartozott, de már megszűnt, ill. felszámolás alatt álló Nyirség r.t-nál. Minden szolgálati ideje és beosztásai alatt, mint gazdasági ós szőlészeti szakember, valamint mint uradalmi titkár, szorgalmával, tudá sával és lelkiismeretességével, hűségével és megoizhatóságával