Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 7. (Nyíregyháza, 1989)
Dessewffy György: Nagyüzemi gazdálkodás a két világháború között
tartottak jószágigazgatót, hanem csak jószágfelügyelőt. /Ilyen volt a tiszadobi Gróf Andrássy Sándor hitbizományi uradalma is, jószágfelügyelőt tartott Latess Kálmán jószágfelügyelő személyében, így amikor a családi egyezségek folytán az uradalom lecsökkent, nem kellett a vezetőtiszt címét megváltoztatni maradt tovább jószágfelügyelőnek Latess Kálmán jószágfelügyelő/ . így törtónt ez nálunk is, a vencsellői hitbizoménynál: a családi osztozkodás, megegyezés után a kb. 5.360 kh nyírbólteki ós a 2.000 kh. területű egyéb gazdaságokat már maga a hitbizomány haszonélvezője házi kezelésben tartotta. Tehette ezt annál is inkább, mert maga is képzett ember, oki. agrármérnök. Lényegesen szűkítette tehát a tiszti^létszámot: a két gazdaságban l-l oki. agrármérnököt alkalmazott, Ők a szükséglethez mérten kaptak segédtiszti segítséget ós erdészt, aki a további erdőtelepítéseket végzi. így aztán Tokaj és üzemei, továbbá a bérlők szakmai ellenőrzése: mind az ón feladatom lett. Már az előző fejezetben is szó volt az uradalom tisztjeinek beosztásáról, itt most közelebbről részletezném e tisztségviselők pontosabb hatáskörét, feladatait. A legmagasabb tiszti beosztás itt a jószágigazgató . Ő vezeti ós,képviseli teljes joghatalommal az uradalmat; felelős a munkák eredményességéért, a tiszti beosztottakért. Ez utóbbiak felvétele, munkával ellátása,.célszerű áthelyezése: minden tiszti személyi "változás csak az ő intézkedése alapján történhet. Felelős az itt termelt mindennemű növénynek a területen való olyan elosztásáért, ahol a legnagyobb eredményt lehet elérni. így pl. a szerződéses borsó, a dohány, a cukorrépa stb. növények területi-gazdaságonkénti elosztásáért. A szükséges építkezéseket is ő állapítja meg. A jó állapotban lévő földek karbantartásához a megfelelő állat részére szükséges istállókat, a gazdaságos dohánytermeléshez szükséges új dohánypajták ós dohánysimitók építését a szükségletnek megfelelően épp úgy ő állapította meg, mint az uradalomban lévő állatállományt; hogy pl. a hizlalásra beállítandó mustra állatok, vagy a hizlalásba beállítandó süldők mikor és melyik gazdaságban legyenek beállítva; az uradalomban az alkalmazottak tüzelőjének pótlásóra az egyes gazdaságokban hány öl hosszú