Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 7. (Nyíregyháza, 1989)

Dessewffy György: Nagyüzemi gazdálkodás a két világháború között

lőszövetkezetek is használják. Azok a segédtisztek, akik £ ő keze alatt töltöttek éveket, később nagy feladatok vég­hajtására is alkalmasak lettek. Talán nem haszontalan meg­egyeznem, hogy 1948-ban kortársam és egykori varjúlaposi se­édtiszt-társam, Lukács Béla lett a mezőhegyesi állami gazda­ágok igazgatója s elsőként kapta meg az akkor alapított "a mezőgazdaság kiváló dolgozója" kitüntetést. A Rappensbergertő 1 tanultak birtokában lévén engem is felelős beosztásokban al­kalmaztak, jóllehet "osztályidegen" voltomról egyébként nem feledkezhettek meg s mégis, 1961-ben az Országos Vetömagfelü­gyelőségen végzett munkám alapján én is megkaphattam ugyanazt a kitüntetést. Ma már közismert, hogy a nagyobb gazdaságokat megfelelő üzemágakkal kell kiegészíteni, mert csak így lehet­séges a folyamatos rentabilitás, mert függetlenedhetnek az időjárás szeszélyeitől. Ezt a ma már közkeletű nagygazdasági vezetési metodikát ő vezette be, ő alkalmazta, ilyen szellem­ben nevelte fiatal gazdászait . Megérdemelné, hogy Varjúlapos tanyán egy szerény emléktábla örökitené meg nevét és hirdetné a kiváló mezőgazdasági szakember úttörő munkásságát. A nagyüzemi gazdálkodás tisztviselőinek munkáját orszá­gos intézkedések határozták meg, de például a gazdatiszti törvény nem rendelkezett külön a jószágigazgató, a jószágfelü­gyelő, intéző, vezetősegódtiszt, segédtiszt vagy a gazdaságban beosztott írnok címéről, vagy a teendőiről, mert ezekben a két fél közötti megállapodások az irányadók. így címmel nem jár nagyobb járandóság a jószágigazgatónak, mint a jószág felügye­lőnek, de rendszerint csak nagyobb gazdasági objektumokra al­kalmaztak jószágigazgatót s így annak a fizetése is a munkakö­réhez alkalmazkodott. Vannak, illetve voltak jószág felügyelők, akiknek nagyobb volt a járandóságuk, mint máshol a jószágigaz­gatónak. Voltak olyan földbirtoktulajdonosok, akik prestlsből alkalmaztak jószágigazgatót, mert apjuk - nagyapjuk is azt tartott. Azzal viszont nem számoltak, hogy azóta a testvérek között megosztva a birtok mennyire lecsökkent. Viszont voltak épp az ellenkező nézeten is, hogy hiába volt birtokuk, vagy a haszonélvezeti joguk egy nagyobb földbirtok komplexumra, mógsen

Next

/
Thumbnails
Contents