Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 7. (Nyíregyháza, 1989)

Kis Domokos: Az Erdélyből Magyarországra menekült bukdosók élete a Rákóczi-szabadságharc idején, Szaniszló Zsigmond naplója alapján (1707–1711)

/mármint Erdélytől/ távol, a haza, Rákóczi és a szabadságharc ügye, jelentősége elhomályosul, értékét veszti számukra. Jóllethet ők is magyarok, - erdélyi magyarok - mégis mint valami idegen test élnek az őket eltartó rendszerben, melynek fokozatosan minden intézkedésével elégedetlenek lesznek /husadag, takarmány, stb./ Már csak az egyéni érdekeik érdeklik őket, /pl. a bőrt jól el tudják adni a vásáron, mit lehet esetleg beszerezniük stb./ fokozódnak a bajok, erősödnek az ellentétek a befogadó és az eltartott között, majd egymás közt. Kellemetlenül érzik magukat az idegen környezetben - melynek egyre inkább terhére vannak -, s kicsinyes, talajukat vesztett emberekké válnak. Jól láthatjuk, hogy a jóakarat motivuma a meddő viszonyok közt elhalványul ós marad a reménytelen konfliktus: olyan folyamat, amelyet emigrációs betegségnek is tarthatunk. Bizonyos értelemben a mustrák, vármegyegyülések azt a célt is szolgálják, hogy csökkentsék a reménytelenséget. Rákóczi - mint ahogy majd a rodostói Rákóczi is - Magyarországon rendszeres tevékenységgel tartja a lelket az otthoni világukból kiszakadt embereiben. . Szaniszló napjója éppen mindezek óbrázolása ós érzékeltetése révén lesz igen értékes forrás, - a nemesség Rákóczi szabadságharcához való viszonyának egy érdekes részletét mutatva be.