Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)

Adattár - Fazekas Árpád: Kabay Jánosról (1896–1936). Kabay Ilona – Kabay Jánosné naplója (1924–1936)

kárát, hogy megtekintsék a gyárat és meghívták Édesapátokat, hogy Genfben ismertesse találmányát. Szakemberek tisztelete és megbecsülése vette körül. Ebben eddig soha sem volt része. Jól esett. A Népszövetség kitüntető elismeréséről az egész Európa sajtója szinte ünneplésszámba menő hódolattal emlékezett meg. A sok hírlapi közlemény a magyar köröket is tiszteletre bírta. Hiába, külföldről kellett jönni az elismerésnek. Erkölcsi és anyagi téren csupa siker! A hét szűk esztendő — úgy látszik — letelt. Hálás szívvel köszönjük meg az Űrnak, hogy megengedte érnünk ezt is és hisszük, hogy ezután nyugodt, rendezett munka, pihenés és elismerés következik. Harmadik gyermekünket szárnyára bocsáthatjuk. Végre gondolhatunk az első kát gyermekünkre is. Vásárolni megyünk. Mindenki kap szép, jó ruhát, cipőt, fehérneműt. Milyen jól esik a rendes új ruhát magunkra venni. Mindkét gyerek túlesik a mandulaműtéten sikeresen és szépen kezdenek magukhoz jönni. János elemében van, boldog, mert úgy látszik, dolgozhat a régi akadályok nélkül. Minden idegszálával belefekszik az üzemnagyobbítás munkájába. A lengyel üzem felállításának terveit és költségvetését tervezi. Mennyi munka, milyen óriási felelősség! Közben négy hétig a lengyel gyár mérnöke, Wieckowski, hogy betanulja az eljárást, minden percben a nyomunkban van. De ez is eltelt valahogy. 1934 augusztusában Tapolcafürdőre megyünk nyaralni. Micsoda boldogság- ez nektek, gyerekeknek. Valika

18 sógornőm is ott van gyerekeivel. Mindenki úszni tanul. De Apátoknak bizony nem sok pihenése volt benne. Előtte meg kellett mindent tervezni, megrendelni, munkát kiadni. Közben többször Pestre utazni konzorciumi ülésekre, Miskolcon tárgyalni a Szilágyi-gyárral, ahol az új üstöket készítették, hazaszaladni Szentmihályra párszor. Utána pedig helyrehozni, pótolni mindent, ami a két hét alatt elmaradt. Bizony, nem sok pihenés volt a „szabadság" alatt, bár a tapolcai gyógyfürdő segített a reumáján és volt egy pár nyugodt békés napunk. 1934 szeptember végén készen állt a megnagyobbított gyár. Csak a kazánra vártunk még, végre az is megérkezett. Nyolcökrös szekérrel húzták, nagy erőfeszítés közepette, mert a szekér kerekei sokszor tengelyig süppedtek a sáros úton. Mindenki készen állt segítségre. A munkaláz átterjedt minden emberre. Kimondhatatlan boldogság végignézni az üzemen. Minden új és célszerű, minden ragyog, szép és jó. Már nem gyermek többé harmadik gyermekünk, hanem felnőtt ifjú, komoly nagy gyártelep; 1000 kg-os morphinüzem. Űj gépház épült, még nyolc új áztatókád, új szecskásszínek és régi álmunk: a munkásétkező. Kis lakásunk is ki lett bővítve, régi vágyam beteljesedett, a konyhakamra külön épületbe került, a helyén szép tágas gyerekszobát rendez-