Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)
Művelődéstörténeti tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza örténetéhez - Orosz Gábor: A nyíregyházi evangélikus tanítóképző szervezésének és indulásának története
A megalapításhoz és a folyamatos tevékenységhez elégséges tőke hiányában az iskola életének állandó alapfeltételévé vált az egyházközség folyamatos támogatása. Egy kedvezőtlen gazdasági év, az egyházközség vezetésében bekövetkező változás, vagy egy vita, nézeteltérés az intézetvezetés és az egyházközség tagjai, irányítói között, nyomban veszélyeztette az egyházközség folyamatos anyagi támogatását, ezzel együtt azonnal hatással volt az iskola életére. Az egyházközség és a tanítóképző közötti „kétoldalú feltételeket rögzítő szerződés" ebben az értelemben mindenképpen kedvezőtlen tényező a szeminárium történetében, bizonytalanná tette az iskola életét. A város érdekei és a képző jelállítása A tanítóképző felállításának gondolata nagyon kedvező fogadtatásra talált a város vezetőinél. A mezővárosi kiváltságok elnyerését követő években a tanács és a lakosok támogatták az olyan intézkedéseket, kezdeményezéseket, amelyek a városiasodást segítették, emelték a város rangját. A városi tanács tagjai között többen az ev. egyház vezetői is. A rimaszombati egyházkerületi gyűlés három nyíregyházi küldötte közül az egyik a város albírója, a másik tekintélyes városi tanácstag. A kerületi gyűléseken és a szemináriumról a városban megrendezett jelentősebb megbeszéléseken mindig részt vettek a városi tanács vezető rangú képviselői, legtöbbször a város főbírája is. 101 1841-ben készséggel szavazták meg a városi tanács gyűlésén a „Városban felállítandó tanítókat képző intézet számára határozott külső fundust. . .", majd 1842-ben növelték is e földterületet. A föld adását elrendelő határozatokban megfogalmazták a város közvetlen érdekeit: ,, . . . ezen földek azon intézet által egyedül a mezei gazdálkodás ágainak gyakorlati oktatására használtassanak — a helybeli lakosoknak s azon gyermekeinek minden vallás külömbsége nélkül megengedtessék azon intézetben a mezei gazdálkodás ágainak úgy elméleti mint gyakorlati oktatásaiban tanulólag részt vehetni...", 102 — az 1842-ben hozott határozatban arról írtak: ,,. . . a legcélszerűbben alkalmazandó váltógazdaság ... a szükséges rendszerek egész terjedelmébeni.. ." oktatása a város „közönséges önérdeke" is. Végül ,, . . . azon nem reménylett esetre, ha bár mikor tapasztalná a közösség, hogy a feltételül határozott mustra mezei gazdaság vagy éppen nem, vagy nem célszerűleg fogna tanítatni, vagy pedig a gyakorlati oktatásban való tanulhatási részvevésről a lakosok és azok gyerekei kirekesztetnének, ... a földek bármily hosszú évek sora után is, minden per nélkül a város birtokába vissza esendők lesznek". 103 A mezőgazdasági szakoktatás fejlesztésére már a XVIII. század végén