Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)
Források a XVII–XIX. századból - Kávássy Sándor: Ismertetések a régi Szatmárról
termést, s köztük elválasztó élősövények húzódnak. A gyümölcsös keleti részén meggyfa, a nyugatiban mogyoró van ültetve, a többi szilvás. A gyümölcsöshöz vadaskert csatlakozik, melyet sűrűn földbe vert karók választanak el. A vadaskertben az állatok természetének megfelelő rejtekhelyek vannak. Miután nagyon elszaporodtak és sok kárt tettek a szarvasok, elkülönítette őket a földesúr és a többi vadat is fajták szerint csoportosította. A vadaskerthez csatlakozó erdőt harminc éves vágásterületekre osztotta be, éspedig úgy, hogy minden vágásterület előre megállapított évben legyen kitermelhető, tehát a jelzett évben rendelkezésre álljanak a kivágható fák, de az erdő se fogyjon el soha, vagyis, hogy a kivágott fák helyére ültetett csemetékből, illetve abból, hogy tönkök maguk hajtanak ki, mindig legyen új sarj erdő. De az éves vágásterület fáit sem irtják ki egészen, hanem csak azokat, melyeknek a törzse görbe, vagy amelyek le akarnak törni és amiket azért kell kivágni, hogy a túlságosan sűrűre nőtt erdőt megritkítsák. A szép, magas növésű, megfelelő alakú, egészséges fákat meghagyják. A kivágott fák helyére azonnal új facsemetéket ültetnek, hogy miközben az egyik vágásterületen kitermelik az öreg fákat, a másikban szálerdővé növekedjék az új sarjerdő. A házépítő jobbágyoknak megengedik, hogy kivágják és akadálytalanul szállítsák a városba az építkezéshez szükséges fát, de az erdőőrnek minden fáért egy krajcárt kell fizetniük. Innen van, hogy a hathatósan támogatót jövevény jobbágyok egyre jobban, napról-napra építik be a város belterületét. Ennek az erdőnek nincsen párja Magyarországon. Érdemes megemlíteni, hogy az erdő most mindössze harminc éves. Károlyi generális ui. — mint mondotta — a karlócai békekötés évében maga kezdte ültetni. Ennek ellenére már jól megvastagodtak és magasra nőttek a benne lévő fák. 3. §A másik erdő gyengébb A másik erdő kissé távolabb, a várostól északra fekszik. Ez is síkvidéki erdő, de kiterjedése kisebb az előbbinél, fái fiatalabbak. Kerülete alig éri el a 4000 lépést. Mintegy 17 évvel ezelőtt (a szatmári békekötés után) kezdték ültetni. Még vékony tölgyek állnak benne, de azért elég sűrű sarj erdőt alkotnak, mely rövidesen szálerdővé fejlődik. A legerősebb fák közepes vastagságúak, de nem szabad hozzájuk nyúlni, ha azt akarjuk, hogy erős fákká fejlődjenek. Az erdő alakja inkább hosszúkás, széltében egy út osztja két részre. Az alsó részen jól nő az erdő, de a felső rész majdnem üres, és ritkásan fiatal, vékony tölgyekkel van beültetve. Ezt a részt fallal keríttette be a generális, hogy itt vadaskertet és madárketreceket létesíthessen.