Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Szabó József: Dolgozók tanítóképzője Nyíregyházán 1946–1949

rik. Az osztályok közösségi szelleme jó. Az osztálybizottságok a félévi és év végi osztályzatok megállapításánál előzetes tájékoztató jellegű bejegy­zéseikkel működtek közre. Közreműködésük során a tanár és diák vi­szonyt tekintve mindig korrektül viselkedtek. Az iskola jó közösségére jellemző a tanárok és tanulók együttműködése minden munkában. A dol­gozósok nagyon hálás tanulók, komolyak, meggondoltak, a nehéz körül­mények között végzett tanári munkát mindig elismerték. A pedagógusnak minden egyes velük töltött óra kellemes alkalmat nyújt a nevelés lehe­tőségeinek megvalósítására. A „világnézeti nevelés" is könnyebben való­sítható meg a dolgozók iskolájában. E tekintetben is igen megnyugtató a helyzet. A tanulók világnézetének „demokratikus átalakulását" persze nagymértékben elősegítette a két népi kollégium nevelőmunkája is. A né­pi kollégisták valamennyien kohói az egyes osztályközösségeknek, állapít­ja meg Osváth István. Az iskolabizottságok tagjaival tartott megbeszélésen az osztálymegbí­zottak ama aggodalmuknak adtak hangot, hogy a tanítóképzés várható reformja során mi lesz az ő sorsuk. A látogató felügyelő igyekezett őket megnyugtatni, hogy a jelenlegi képzési szisztéma szerint nyernek okle­velet. A munkahelyek vezetőinek magatartása a tanulókkal és az iskolával szemben megértő, a tanulók iskolába járását nem akadályozzák. A gyakorlati képzés a IV. és V. osztályban is rendben folyik. Utób­biak reál illetve humán csoportra osztva tanítottak, amellyel a tantestü­let célja volt némi előkészítés az általános iskolában sürgősen javítandó szakrendszerű tanításra. A próbálkozás lényege az volt, hogy a tanulók érdeklődésüknek megfelelően az iskolai gyakorlaton több órát tartottak a reál, illetve az anyanyelvi tárgyakból. A készség tárgyakat egyenlő óra­számban tanították mindnyájan. Megjegyezzük, hogy lényegében előzmé­nye ez a tanítóképzés mai tantárgycsoportos koncepciójának. A reál cso­port az állami tanítóképző gyakorló iskolájában, a humán csoport pedig a római katolikus általános iskolában gyakorolt. Ugyanitt gyakoroltak a IV. osztályosok is. Az iskola fennállása óta is a gyakorlati képzés egy he­lyen való megoldása megvalósíthatatlan, az anyaiskola gyakorló iskolájá­ban tanterem hiánya miatt új tanulócsoport szervezésére nincs lehetőség. Ezt a hiányosságot fel kellene számolni. A kötelező és ajánlott olvasmányokkal való ellátás is még mindig nagy nehézségbe ütközik. Az osztálymegbízottak kérték is az általános tanulmányi felügyelőt, hogy a népkönyvtár akció keretében eszközöljön ki számukra kötelező és ajánlott olvasmányokat. Vetítésre, film és rádió felhasználására azok hiányában nincs lehető­ség. A szemléltetést színes táblai rajzzal, képekkel és egyszerű kísérletek

Next

/
Thumbnails
Contents