Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)
Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Für Lajos: A kapitalizmus korának termelés- és üzemtörténeti kutatása
jobban megismerjük a különböző szerkezetű üzemtípusokat is. Az egyes típusok feltárása ugyanis nem csupán a hagyományos, azaz: a birtokmegoszláson alapuló társadalmi struktúra képünkön módosíthatna esetenként talán jelentős mértékben, de a kisüzemi és a nagyüzemi termelés általános megítélését is árnyaltabbá tenné, vagy esetleg meg is változtatná. Jól tudom, hogy az itt csak vázlatosan megjelölt témakörök felkutatásához és feldolgozásához nem csupán korszerűbb agrár- és közgazdasági szempontok, módszerek alkalmazása, hanem megfelelő forrásbázis is szükségeltetik. Céljaink egy része a már használt, ismert, főként statisztikai források körültekintőbb, új szempontok szerinti csoportosításával, más része pedig a kevésbé hasznosított források: elsősorban a korabeli szaksajtó és szakirodalom alaposabb feltárása útján lenne megközelíthető. A feldolgozásra váró témák jelentős hányadában pedig új források felkutatása révén remélhető csupán valamelyes eredmény. Visszariadni azonban nem lehet, s mint minden tudományban, itt is vállalni kell az esetleges kudarcok kockázatát. Lezárva a feladatok felett tartott rövid szemlénket, joggal tehető fel épp a paraszti üzemtörténeti kutatásokkal összefüggően a kérdés: Hol vagyunk még attól, hogy ismernénk a korszak egyik leglátványosabb átalakulási folyamatának, a paraszti életforma átváltásának, s a parasztság lassú, majd felgyorsuló felbomlásának a termelés egész rendszerével és az üzemi struktúrával szervesen összefüggő valamennyi fontos bázisát, állomását, megnyilvánulási formáját, messzeható, mondhatni: történelmi jelentőségű termelés- és társadalomtörténeti vonzatát? Ám, ha most végül is az ábrák és görbék, az együtthatók és trendek, a modern szempontok és módszerek oly gyakori emlegetése után a kutatás emberi, vagy emberibb oldalára tereljük a figyelmet, az nem csupán a hagyományos módszerekkel elért megannyi nagynevű előd, mester és kortárs tudományos teljesítménye előtti köteles tisztelgés kívánna lenni. Túl ezen, a mindenáron való újatkeresés, újítani akarás veszélyére is szeretnénk felhívni egyúttal a figyelmet, arra, hogy a szakmánkra is kötelező humanizmus mellett azért óvjuk, védjük és őrizzük meg annak humanizáltságát is. Nem akárki, de a francia gazdaság- és agrártörténetírás egyik, ha nem éppen legnagyobb élő alakja írta a közelmúltban: „A történészek, csak hogy biztos talajt érezzenek a lábuk alatt — hangoztatta Georges Duby —, egyre nagyobb leleménnyel vázolták fel a bérek meg az árak görbéjét, kalkulálták ki a százalék-arányokat, fogalmazták meg számokban azt, amit a korabeliek sohasem számítottak ki, és az így kapott töredékes, ellenőrizhetetlen, ám kvalifikálható adatokat azután sebbel-lobbal betáplálták a számítógépekbe. A történészek, akiket teljesen elkápráztatott az adatok kvantifikálhatósága, máig sem tud-