Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)
Források a XVII–XIX. századból - Balogh István: Az újratelepített Nyíregyháza első félévszázada. (A nyíregyházi bírák évkönyvei) (1753–1803)
fogva számosan gyűltek ide. Szarvasról költöztek át többek között: Marko György, Súlyán Ádám, Szmolár János és mások akiknek a nevét a Szarvas uccai összeírásban lehet olvasni. Ez arról kapta a nevét, hogy oda legelőbb a szarvasiak szállottak meg. Magukkal hozták az Isten igéjének hirdetőjét, tisztelendő doktor Vandlik Mártont és tekintetes Regulyi Antal jegyzőt is. Mivel az ország különböző megyéiből verődtek össze, egyetlen település létrehozására, az erkölcsök és szokások ily nagy változatossága mellett könnyen elképzelhetni, milyen fáradság és bölcsesség kellett egybeolvasztásukra. Semmi más, csak a nyelv és az egyazon vallás, egyesítette őket. A települők előkelőbbjei közé elsősorban Kovács, másként Laczo János, Zajácz János, Csernik János, Tomasovszky András és Kósa György számítottak. Legtöbbet segített már kezdetben is és idők jártával az oly különböző lelkületű új telepesek egybeolvasztása körül Regulyi Antal jegyző, hivatali készsége a kicsinyek és nagyok iránti szolgálatban, halhatatlan marad.(5) Petrikovics Jánosnak adott adománylevél Hogy a telepítő Petrikovics János úrnak, a méltóságos földesuraság szolgálataiért milyen adományt tett, itt közöljük: „Nagykárolyi gróf Károlyi Ferenc, az erdődi, bélteki, csongrádi, megyeri, surányi és ecsedi váraknak és uradalmaknak örökös ura, a felséges császári, és koronás királyné asszonyunk belső titok tanácsosa, a szeptemviralis (hét személyes) táblának assessora (ülnöke) generál feldmalschall lieutantja (altábornagya) egy lovas magyar regimentnek proprietáriusa (ezredtulajdonosa), nemes Szatmár vármegye örökös főispánja, a Tiszántúl való részeknek districtualis generális commendantja (kerületi főparancsnoka), adom tudtára mindeneknek, akiknek illik, mostaniaknak tudniillik és jövendőbelieknek ezen levelemnek rendiben, hogy amidőn szándékoznám nemes Szabolcs vármegyében levő Nyíregyháza és Cserkesz nevű pusztámat lakosokkal megszállítani, jöve elembe nemes Békés vármegyében, Szarvas nevű helységben lakozó nemes Petrikovics János, aki fogadja, hogy kívánságaimról teszen: 1. Annyi jó gazda embereket szerez említett két pusztáimra, kik időjártával mind magam, mind nemes vármegyének, becses hasznára lesznek, ezen ígéretét, ha beteljesítheti, nevezett Petrikovics János ő is, hogy fáradságának jutalmát megvehesse ezen írásommal bizonyossá teszem, azon két pusztámról részemről ő nékie teleket kimutatván s ahhoz tartozó földeket, szabad lakást engedek, minden adó és szolgálat nélkül éltéig, sőt in casum boni successus coepti operis (megkezdett munkájának jó sikere esetére), ha annak rendi szerint a helységet megülteti és