Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye

A hajdo, a magyar kiejtés szerint hajdú, szlávul és németül hajdúk, a magyar gyalog zsoldosok neve. Innen a magyar gyalogság, a hajdones elnevezés. Valamikor a magyar hadsereg híres és igen vitéz alkotórésze, az idegen nemzetek gyalogságával összehasonlítva sem áll hátrább. Ugyanis úgy tudták az ellenséget támadni, nyugtalanítani, hadrendjét megbontani, a hadviselés fáradalmait türelmesen elviselni, hogy Charidenusnak a macedón fallangot illető dicséretét joggal lehetne rájuk is alkalmazni.(28) De aztán elszoktak a katonai fegyelemtől, a táborban és a téli szálláson szabadosabban kezdtek viselkedni, a katonák e fékezhetetlen és hírhedett nemét sokféle törvénnyel kellett megzabolázni. Ezt felsorolni hosszú lenne és a feltett céltól is távol áll. Többfajta hajdú volt: kóborló marhapásztorok; kiváltságolt várőrzők, hogy azokról ne is beszéljünk, akiket testőrökként és a kíséret szaporítása okából a nemesek és főurak maguk mellett tartottak. A hajdú nevet viselték és marhapásztorok voltak azok is, akikről Ulászló hetedik decrétumának, 1514:60 artikulusa beszél, ami magyarul így hangzik: „A hajdúknak nevezett marhapásztorok és mások is, dárdát és más fegyvert egyáltalán ne viseljenek, és a parasztok se merjenek lándzsát hordani. Mert különben ha a hajdú (főleg a marhapásztor), fegyvert viselne és bárki rajta kapná, előbb meg korbácsoltassék; ha másodszor is fegyvert viselne, lefejeztessék, vagy másféle halállal bűnhődjék. A dárdát viselő parasztnak a jobb kezét vágják le." Ugyanis ezek a hajdúk, a marhapásztorok és sőrések voltak nagyobb részt azok, akik a gazdagok ellen 1513-ban a szörnyű lázadásban részt vettek, ezért ugyanazzal büntették őket, mint a lázadó parasztokat is, akik kóborlókká lettek. Ezek részint mint szökött katonák, részint az urak tudtával, mintegy nevükben zsákmányolásra szövetkezett csapatot alkottak, az egész országot rablással és öldökléssel töltötték be. Ezért aztán oly kemény büntetéseket kellett rájuk kiszabni, mint az 1545. 31. és 32. artikulusok, amelyeket a később következő országgyűlések annyira nem hajtottak végre, de mégis elejét vették a napról-napra növekedő fosztogatási kedvüknek.(29) Tisztesebb várőrség jelentése azáltal lett, hogy a törökök elleni védekezés okából végvárakba telepítették őket, innen nevezték őket végbelieknek és állami zsolddal tartották. Ezek vitézségét megfelelő helyen dicsérjük is. Utoljára akikről szólunk, a kiváltságosok, az ellenséges területtel szomszédos mezővárosok lakói. Ezek feladata nemcsak az volt, hogy viszszaverjék a törökök támadásait, hanem az is, hogy ha alkalmuk volt, meg is támadják őket. Saját hadnagyaik voltak, akik parancsait híven követni tartoztak, mikor a haza határain belül kellett harcolni, de Magyarország határain kívül nem voltak kötelesek katonáskodni. Ezt a törvények is til—