Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Adattár - Orosz István: Tanúvallomások Nyíregyháza és Hajdúdorog XVIII. századi határperéhez

Ion másutt is előfordul a jószágállás értelmű teleknek a tulajdonosról vagy huzamos ideig tartó bérlet esetében a bérlőről történő elnevezése.(10) A telek jószágállás, puszta föld értelme kapcsolódik össze az 1754. évi tanúvallomások kérdései között is, amikor a Kovács-telek puszta felől érdeklődtek a bírák azaz a telek nemcsak állattartó helyként, de pusztaként is szerepelt. Ez az összekapcsolás nyilván a nyelvhasználaton alapult, amit az is indokolt, hogy a Kovács-telek XVII. századi neve Szunyor telek volt s a már idézett 1635. évi szolgabírói döntés még emlegeti az elpusztult település templomának helyét. A jószágállások, állattartó helyek minden bizonnyal az egykori elpusztult település helyén jöttek létre, így teljesen jogos volt Kovács teleké pusztáról beszélni. A telek tehát Nyíregyházán is jelentett puszta helyet és jószágállást is, sőt olyan állattartó telepet, amely elpusztult települések helyén jött létre. Az állattartó központot azonban ekkor már nemcsak teleknek, inkább szállásnak nevezték, ezt tükrözik az itt közlendő iratok is, amelyekben sokkal többször fordul elő a kérdéses földrész Kovács-szállás elnevezése, mint a Kovács-telek forma. Az mindenesetre megállapítható, hogy a két kifejezést csaknem szinonimaként alkalmazzák az iratokban. A meghallgatott tanúk szájából olyan észrevételek is elhangzottak a perben szereplő terület használatával kapcsolatban, amelyek értékes adalékul szolgálhatnak a szállásokon folytatott állattenyésztés, gazdálkodás jellegének jobb megértéséhez. A tanúvallomások alapján nem lehet kétséges, hogy a Kovács-szállás állattartó központ volt, a két debreceni tőzsér a bérelt határrészen szarvasmarhát legeltetett fizetett pásztorok, sőrések segítségével. A szálláson kutat ásattak, hogy itatni tudják az állatokat, aklot építettek s istállójuk is volt, ami bizonyára nemcsak az állatok védelmét szolgálta, de benne tanyáztak, aludtak a fogadott gulyások, sőrések is. A marhatartás céljainak megfelelően a bérelt terület legelő illetve részben kaszáló volt, a kaszált részen igyekezett a bérlő testvérpár az állatok telelésére szükséges szénát megtermelni. A legfiatalabb Kovács testvér vallomásából azonban az is kiviláglik, testvérbátyjai megengedték neki, hogy egy darab földet szántóföldnek használjon. A szálláshoz tartozó földek egy részének szántása a korábbi bérlők idején is előfordult, mégsem tekinthető jellemzőnek, a szállás a tanúk vallomásában egyértelműen állattartó központ.(ll) Ha ennek az állattartásnak a jellegét kívánjuk meghatározni, Balogh István nyomán pusztai állattartásnak nevezhetjük. A XVI—XVII. században sűrűn előfordult, hogy az elnéptelenedett, pusztává vált falvak határát „tőzsérgazdák, marhakereskedők egyénileg, vagy többen kompániába összeállva veszik bérbe a kincstártól vagy a földesúrtól."(12) A XVIIL