Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye történetéhez - Orbán Sándor: Tanyaközpontosítási kísérlet a felszabadulás után Szabolcs-Szatmár megyében

gyei, illetve a városi, valamint a központi vezető szervek összhangja. Ma már nem állapítható meg biztonsággal, hogy ebben mennyi része volt a megyei vezetők — ismeretesen — kezdettől vallott, de központilag nem akceptált külön elképzeléseinek és mennyi az erőltetett termelőszövetkezet-szervezés — ugyancsak általuk hivatkozott — tanyaközpontosítással összefüggő érdekeinek.(41) Felmerülhet még persze annak a kisebb-nagyobb változásnak e területre való kihatása is, amely a tanácsrendszer bevezetésével az apparátusban lejátszódott. Az azonban bizonyos, hogy a városi vezetés hivatalosan egészen 1951 tavaszáig abban a tudatban volt, hogy csupán Nyíregyháza határában (tehát nem az egész megyében) 5 tanyaközpont (Belegrád, Nagycserkesz, Simapuszta, Sőrekut és Vajdabokor) községesítését kell előkészíteni. Meglepődött tehát, amikor Simapuszta mellett ,,a Belegrád és Vajdabokori tanyaközpontok visszafejlesztésének" terve közvetett módon kiderült.(42) Ám az ellenérveknek éppen úgy nem volt foganatja, mint ahogy az egyéb nehézségekre (kirendeltségek alkalmatlansága, a községgé való átszervezés időbeli kitolódása) hivatkozva tervezett a tanyabokrokra is kiterjedő kerületi tanácsi rendszer alternatíva is pusztába kiáltott szó maradt.(43) Míg Nagycserkesz és Sőrekut (Nyírtelek néven) önálló községnek lett kiszemelve, addig Belegrád helyett Sóstóhegy, valamint Felsősima és Vajdabokor kapta meg a felső támogatást, hogy tanácsi kirendeltséggé váljék. Az érdekeltérések és ellentétek azonban nem is annyira a vezetés különböző szintjeinek viszonylatában, de sokkal inkább a vezetés a tanyai népesség viszonyára jártak káros következményekkel. S nemcsak azért, mert a tanyakérdés megoldásának, vagy szűkebben a központosítás útjának-módjának keresésében kezdetben ígért demokratizmus nem érvényesülhetett, de azért is, mert a bizonytalanság és a kapkodás a vezetés hitelvesztetté, a parasztságot pedig bizalmatlanná és passzívvá tette ezen a területen is. Az újabb módosítással ugyanis, néhány helységet kivéve, gyakorlatilag megszűnt az a lakhelyi vagy építési alternatíva (és vele az instanciázás, a vita értelme is), amelyet kezdetben a tanyaközpontosítás így vagy úgy, de felkínált a leginkább rászorulóknak. Sőt, mivel a visszavonás és a tilalom eredendően olyan helyekre is kiterjed, „ahol a település zárt és nagy az építési feszültség", szűkebbre zárult a lehetőségek köre, mint valaha is volt.(44) Hiába kínálták fel azoknak lakóhelyül községek belterületét, akiknek várakozásában önnön lakóhelyük községesítése élt. És a „mezőgazdaság nagyobb termelékenységének" szolgálatába állítandó „nagyobb (8—15 000 kat. hold) területtel rendelkező lakótelepek kialakításához" fűzött „jobb és kulturáltabb életkörülmények" ígérete sem igen nyugtatta meg az