Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye

A nép szokásai hasonlítanak a más megyékben említettekhez. A megye belsőbb tájain lakó magyarokat illeti meg legelsőbben a dicséret, hogy az ősi erkölcsökhöz ragaszkodnak, az atyai szokásokat és életmódot nem hagyták el. Bizonyos, hogy akik nemesi származásúak, nemzetségük tekintélyét makacsul óvják, semmit sem viselnek el nehezebben, mint ha előjogaik csorbítását érzik. Mivel ezen ősi magyarok — nem olyanok, mint mostanában már elő szokott fordulni, — nem pénzen, hanem véren, a király és a haza szolgálatában tanúsított bátorságukért szerezték nemességüket, az utódaik ahhoz az alapelvhez tartják magukat, hogy illetlen és becstelen dolog lenne, ha az annyi áldozattal szerzett előjogaikról lemondanának. Ha véletlenül akadnának is elfajzott utódok, ha semmi más nem is, az őseik érdemeit elsősorban a férfias biztonság jellemezte. „Gyakorta mártódott itt a kard török vérbe, Gyakorta szúrta át a tőr a szívét. Nem kelt úgy fegyverre a hős Menelaus, Mikor a frígeket leigázni akarta. Nem nyúlt a fegyverhez úgy Priamus háza üdvére, Mint ahogy e föld fiai kardot ragadtak. Felnőtt e tájon egy nemes nemzetség, Nem szakadt még eddig élte fonala. Máig égnek itt a bátor szivek, Él még a lélek, hadra erős a kar, Hősi akarattal győzködik újra. Kiváló volt egykor, mi sem átkosabb neki, Megszokott módjánál rosszabbul élni." Ellenben a parasztok és jobbágyok módjára élők sokféle együgyűséget őriznek. Életmódjuk egyszerű, ruhájuk hanyagul készített, kivált a marhapásztoroké, akik lábukon bocskort hordanak, testüket bundával takarják. „Egyszer máskor faggyúgyertyát, durva színű füstös bunda kerítését." (Juvenalis. IX. 28.) Nem is lehet ez másként, a szegénységnél, amelynek a marhatartáson kívül, — amelyben nem is mindenki részes és amely nem is mindig hasznot hajtó —, semmi többje nincs, mint amennyi életének imigy-amúgy való fenntartására éppen elegendő. Amijük a háztartási szükségleten felül marad, legszívesebben megeszik és ruházatra fordítják. A feleséget, amíg fiatal és takaros, szépen járatják. Jóllehet magam is gyakran csodál\