Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Tanulmányok Nyíregyháza XIX. századi történetéhez - Für Lajos: Nyíregyháza és Nagykőrös agrárviszonyai a reformkor küszöbén

A jogosan feltételezhető azonosságok nyomvonalán haladva, szinte kínálkozott a feladvány: a nagykőrösiek átirata, az 1828-as összeírások és más természetű források alapján vajon felvázolhatók-e a két település agrárviszonyai? Egyáltalán: ezek a források nyújtanak-e elégséges alapot ahhoz, hogy a reformkor küszöbére, a feudalizmus „utolsó óráiba" érkezett alföldi mezővárosokról megbízható képünk legyen? Ám a két mezőváros helyzetéről igazán árnyalt képünk akkor lehet, ha az egyező és eltérő vonásokat, ahol csak lehetséges, különválasztjuk, az adatokat „szembesítjük" egymással. A vizsgálódásban tehát, a lehetőségekhez mérten, alkalmazni kell az összehasonlítás módszerét is. Az ilyen részletekbe menő feldolgozások azonban más tekintetben is segíthetik a történeti kutatást. Legutóbb a korszak várostörténeti kérdéseit összefoglaló nagyívű monográfia írója szomorúan kényszerült megállapítani: „Amikor Magyarország városfejlődésének — írta — alakulását vizsgáltuk a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában, nagyon kevés korszerű részfeldolgozásra, anyagösszeállításra támaszkodhattunk." Pedig épp a feudalizmus utolsó szakaszában, 1828-ra városaink száma — számításai szerint — mintegy 100-ra emelkedett. Ám közülük 59 erősen agrár jellegűnek minősíthető, s ezekből is „30-nak jelentős agrártermelése volt, városi létének anyagi alapjait ez szolgáltatta." A korszerű módszerekkel „kiszűrt" 30 település — Nagykanizsa kivételével — természetszerűleg az Alföldön helyezkedett el, s ide tartozott Nyíregyháza és Nagykőrös is.(8) Három évtizeddel az 1828-as összeírás után is ezt írta városáról a nyíregyházi tudósító: „e városnak fő üzlete a földművelés."(9) A vizsgálandó városok történeti pályafutása azonban csak a XVIII. század vége tájától kezdett hasonulni egymáshoz, a megelőző évtizedek— évszázadok során lényeges különbségek választották el őket egymástól. Nagykőrös magyar anyanyelvű lakossága településbeli folytonosságát őrizve, a török világ elmúltával erős paraszti („civis") közösségben s laza földesúri függésben lépte át a XVIII. század küszöbét, az elnéptelenedett Nyíregyházát pedig csak e század közepén telepítette újjá földesura, zömmel szlovák anyanyelvű jobbágyokkal. Ahhoz, hogy az indulásbeli különbségek a századfordulóra több ponton kiegyenlítődhettek, a nagyobb utat nyilvánvalóan a mélyebbről — mondhatni „nullpontról" — induló Nyíregyházának kellett megtennie. A szokatlanul dinamikusnak mondható fejlődés magyarázatát a szakirodalom egyértelműen az újratelepítéskor kapott kivételes jogokban véli megtalálni (a földesúr nem létesíthetett majorságot, átengedte a regálékat, nem akadályozta meg a puszták bérlését, az idetelepült — szökött — jobbágyot nem követelhették vissza, önkormányzatot kapott a jobbágyság etc). Ezek tették lehetővé, hogy „Nyíregyháza már a XVIII. század végén Szabolcs megye legjelentékenyebb me-