Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

10. Budapest, 1963. május 8. Kisegítő állományú dolgozók ügyeleti díjának rendezése 168/1963 (5). FM Szakoktatási és Kísérletügyi Főigazgatóság Egyetemi és Főiskolai Oktatási Igazgatóság. A túlmunka egyes kérdéseiről szóló 14/1962 /XII.16/ M.ü.M. sz. rendelet végre­hajtása tárgyában kiadott 14/1963. Mg.É.14.F.M. számú utasítás, mint ismeretes úgy rendelkezik, hogy az ügyeleti díj a kisegítő állományú dolgozóknak a jövő­ben is pénzben fizethető ki. Ez a 16 órára szóló ügyeleti díj - az egyetem vonat­kozásában is - jelenleg 20.-Ft. 1./ Javasolom és kérem, hogy kisegítő állományú dolgozóink részére ügyeleti idejük első öt órájára /14-19 óráig/ a 20.-Ft-os ügyeleti díj érintetlenül hagyása mellett 50%-os készenléti díi kifizetését megállapítani, és az Egyetemünknek szóló külön utasításban a fenti rendeletet ennek megfelelően módosítani szíves­kedjenek. Kérésünket az alábbiakkal indokoljuk: Egyetemünk oktatással, gyógyítással és kutatással foglalkozó felsőoktatási in­tézmény. Ebből adódóan kisegítő dolgozóinknak ügyeletük első 5 órájában /14- 19 óráig/ olyan munkák elvégzését rendeljük el, mely meghaladja az ügyeleti szolgálat teendőit. Ez a többletmunka lényegesen felülmúlja az ügyeleti díj cí­mén kifizetett 20.-Ft ellenértéket és így a dolgozók érdekeit sérti. Dolgozóink már az elmúlt években nem egy beadványban joggal sérelmezték, hogy ügyelet címén túlóráztatják őket kb. 1.30.-Ft órabérért. Meggyőződésünk, hogy ezen ál­lapotokat továbbra is fenntartani sem gazdaságilag, sem politikailag nem indo­kolt. A belső felmérések alapján a helyi viszonyok ismeretében úgy látjuk, hogy az oktatási reformmal kapcsolatos intézkedések, különösen a vidéken végzett csoportos gyakorlatoknál, továbbá a vidéken folyó egyes kutatási feladatoknál való segédkezés jelentős munkatöbbletet ró kisegítő dolgozóinkra. Ezek a mun­kák legtöbbször munkaidejükön túl a délutáni órákra is átnyúlnak. A túlórake­ret jelentős részét felemészti a betegszállítás munkája, s ügyeleteseinknek ezért ügyeleti szolgálati idejük alatt túlmunka jellegű munkálatok elvégzését is kény­telenek vagyunk elrendelni. Az egyetemünkön megélénkülő kutatómunkát tu­dományos dolgozóink - délelőtti elfoglaltságuk miatt - zömmel a délutáni és az esti órákban végzik, mely a legtöbb esetben lehetetlen kisegítő dolgozóink közreműködése nélkül. Kisegítő dolgozóink hiánya csupán látszat takarékos­ság. A kutatómunkáról viszont nem mondhatunk le, mert ezt megköveteli tőlünk a Magyar Állatorvostudományi Egyetem nemzetközileg elismert hírneve, de igényli hazánk szocialista mezőgazdasága is, mely sürgeti állategészségügyi, ál­lathigiéniai problémáink megoldását. Meggyőződésünk, hogy ezt az ország me­34

Next

/
Thumbnails
Contents