Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

mázott nevelési elvek gyakorlatban jelentkező reakcióiról van szó. Javaslataik az alábbiak:- ha a katonai szolgálat jelenlegi rendje úgy változna meg, hogy közvetlenül érettségi után kerülne rá sor, azt kérik, hogy olyan oktató és csapattisztek fel­ügyelete alá kerüljenek, akik kellően képzettek, nemcsak katonailag, hanem ál­talános emberi jellemzőik /műveltségük, nevelési elveik és gyakorlatuk/ is meg­felelnek a ma igényeinek. Ugyanakkor jó lenne az is, hogy leendő hallgatóink egy csapattest tagjai lennének, és az új évfolyamok közösséggé kovácsolódása már akkor megkezdődhetne, ill. kellően előre is haladhatna. Egy helyen történő elhelyezés lehetővé tenné, hogy az egyetem és a leendő hallgatói közti kapcso­lat fontos mozzanataként továbbképző előadásokra is sor kerülhetne. Ez utóbbit kiemelten ajánlják.- ha a jövőben is a diploma megszerzése után történne a katonai szolgálat telje­sítése, akkor a kérésük az - és úgy vélik, ez egybeesik a hadsereg érdekével is- hogy a szaktudásuknak megfelelő területekre legyenek vezényelve. Nem is­merik Néphadseregünk speciális igényeit, de ajánlják, hogy mint élelmiszerhi­giénikus, környezethigiénikus, vagy járványegészségügyi ismeretekben jártas diplomásoknak hasznát vehetik a jelzett területeken hagyományosnak ítélteken túlmenően. A feljegyzést összeállította: Dr. Dobos Kovács Mihály egyetemi ta­nársegéd, KISZ titkár. 173. Budapest, 1970. május 28. Jegyzőkönyv az Egyetem Tanácsának 1969/70. tanévi negyedik rendes ülé­séről Iktatószám nélkül Jelen vannak: [...] III. Napirendi pont. Egyebek. 1./ A mezőgazdasági könyv­tári gyűjtő és kooperációs körére tett javaslat véleményezése. Rektor felké­ri Kurdi József könyvtárvezetőt, hogy a javaslatot ismertesse. Kurdi József el­mondja, hogy a Művelődésügyi Minisztérium utasításában elrendelte, hogy a tudományos szakkönyvtárak, a szakirodalmi ellátás tökéletesítése érdekében, tudományáganként kooperációs köröket alkotva, együttműködni kötelesek a ki­adandó gyűjtőköri kódexnek megfelelően. A kooperációs körök tevékenységét országos jellegű tudományos alapkönyvtárak koordinálják, amelyek előírt köve­telményeknek kötelesek megfelelni. A kialakítandó kooperációs körök az alap- könyvtár vezetésével minden külső kényszer nélkül megosztják a feladatokat, nyilvántartják és koordinálják a szakirodalom beszerzését, segítik egymást mű­ködésükben, és azt a maximális hatékonyság érdekében szabályozzák. A rende­let értelmében, önkéntes vállalások alapján, kialakításra került a mezőgazdasá­214

Next

/
Thumbnails
Contents