Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

145. Budapest, 1969. január 29. Beszámoló jelentés az Állatorvos-tudományi Egyetem 1968. évi baleseti- és munkavédelmi helyzetéről 135/1969. Állatorvostudományi Egyetem Rektori Hivatala, Dr. B. Kovács András egyete­mi tanár, rektor. Egyetemünkön 1968-ban négy baleset történt. Ebből bordatörés 1, elesésből származó zúzódás 1, kézsérülés 2 volt. A balesetek miatt kiesett munkanapok száma 27 volt. Ezen a téren örvendetes javulás állapítható meg, mivel 1967-ben 5 balesetre 76 munkanap kiesés jutott. A balesetek kivizsgálása, nyilvántar­tása és jelentése az idevonatkozó rendelet előírásai szerint időben megtörtént. Kártérítési igényt ebben az évben 3 dolgozó jelentett be. Táppénzkiegészítésként összesen 483.70 Frt került részükre kifizetésre. A balesetelhárítási oktatás terv­szerűen megtörtént. A tanszékek, kollégiumok és a műhely dolgozóinak féléven­kénti munkavédelmi oktatásáról felvett jegyzőkönyveket megküldték hozzám. Az egységeknél megtartott munkavédelmi oktatáson kívül 1968. október 15-én filmvetítéssel egybekötött balesetelhárítási oktatást szerveztem, melyen 103 dol­gozó vett részt. Az Egyetemre újonnan felvett dolgozók balesetelhárítási oktatá­sának megtartására az illetékes tanszék, ill. műhelyvezető figyelmét felhívtam. 12 új dolgozó oktatásáról felvett jegyzőkönyvek egy példányát a Személyzeti Osztálynak is megküldtem. Sajnos sok esetben csak hónapok múlva szerzek tu­domást arról, hogy új dolgozók vannak az Egyetemen. Ajánlatos lenne a jövő­ben, hogy minden új dolgozót munkába állítása előtt a biztonsági megbízott­hoz küldjenek. Biztonsági szemlét május 15-én és december 17-én tartottunk. Az észlelt hiányosságok megszüntetésére az illetékesek figyelmét írásban hív­tuk fel. A Szülészeti Tanszék pincéjében lévő daráló üzemeltetését június 5-en megszüntettük, mert a porelszívás megoldatlansága miatt robbanás veszélye állt fenn. Az Élettani Tanszéken az Izotóp laboratórium kísérleti állatszobájában a fal és a mennyezet vízsugárral történő tisztítása a meglévő elektromos szerelvé­nyek mellett áramütés veszélyével járhat. Ezért a nevezett helyiségek ilyen mó­don való tisztítását - az elektromos szerelvények kicseréléséig - december 28-án írásban megtiltottuk. A Takarmányozási Tanszék Vércsoport laboratóriumában, az aceton helytelen tárolását megszüntettük. Munkavédelmi oktató és propagan­da anyagot 1968-ban összesen kb. 1400 Frt értékben vásároltunk. A szemlélte­tő táblákat és munkavédelmi útmutatókat az illetékes dolgozók megkapták. Dr. Mészáros János egyetemi adjunktus, biztonsági megbízott. (Köszönöm a tájé­koztatást és ismételten köszönetemet fejezem ki a lelkiismeretes munkáért. A jö­vőben az új dolgozók munkábaállításakor, 10 napon belül a részlegvezetők köte­lesek a biztonsági megbízottat értesíteni az új dolgozóról. B. Kovács, I. 31.) 172

Next

/
Thumbnails
Contents