Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

nevében és kéri, hogy a Tanács munkájában, egyetemünk életében, feladatai­nak megvalósításában a tőle megszokott lelkiismeretességgel, aktivitással ve­gyen részt. Közli a megválasztott pártvezetőségi tagok névsorát. 2./ Bejelenti, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1968. évi október hó 1-i ha­tállyal egyetemünkre egyetemi tanárrá dr. Nádor Károlyt kinevezte, és egyben 5 évi időtartamra a Kémiai Tanszék vezetésével megbízta. Dr. Nádor Károly pro­fesszort köszönti ez alkalomból és kéri, hogy egyetemünk oktató-, kutató- és ne­velő munkájában aktívan vegyen részt, és ehhez a munkához kíván erőt, egész­séget és szép eredményeket. 3./ Közli, hogy a Varsói Mezőgazdasági Főiskola Állatorvostudományi Kara és az Állatorvostudományi Egyetem között együtt­működési szerződés jön létre. Nyrek professzor a Varsói Főiskola részéről a szer­ződéskötés előzetes megbeszélése céljából egyetemünkre érkezett. A szerződés- kötésre előreláthatólag 1969. január hóban kerül sor. A bejelentéseket a tanács tudomásul vette. [...] [ld. még 17, 71.] 138. Budapest, 1968. november 11. Új kollégium építése 1323/1968. Dr. Szűcs Kálmán elvtársnak, főosztályvezető. Kedves Főosztályvezető Elvtárs! Az Állatorvostudományi Egyetem MSZMP szervezetének vezetősége, a Rektori, valamint a KISZ Bizottság az utóbbi há­rom esztendőben több alkalommal tárgyalta a hallgatóságunk politikai arcu­latát, s ezzel együtt a világnézeti nevelés és a kulturális fejlődés lehetősége­it. Vizsgáltuk továbbá a témakörrel kapcsolatos személyi és tárgyi feltételeket. Megállapítottuk, hogy oktatóink zöme helyesen kapcsolja össze az oktató-ne­velőmunkát és annak kapcsán biztatóak azok az eredmények, melyeket a szo­cialista gondolkodású állatorvosok képzése terén elértünk. Évek óta ismételten meg kellett azonban állapítani, hogy hiányoznak a világnézeti nevelés és a kul­turális fejlődés minimális tárgyi feltételei is. Egyetemünkön ez év májusáig /a KISZ klub megnyitásáig/ nem volt egyetlen olyan helyiség, amelyik a hallga­tóság kulturális és szórakozási igényeit szolgálta volna. KISZ szervezetünk is pusztán egy 5x5 m nagyságú irodahelyiséggel rendelkezik, ebben a helyiségben arra sincs mód, hogy pl. kibővített KISZ bizottsági ülést tartsanak hallgatóink. Nincs a pártszervezetnek és a szakszervezetnek helyisége, még egy irodája sem. Szűkös a hallgatói olvasó /60 személyes/, nincs a könyvtárban olvasó az oktatók részére. Mindezeket a hiányosságokat és helyszűkét látva és elismerve, fogadta el Főhatóságunk az 1969-ben meginduló rekonstrukciós tervünket. Az ún. nagy építkezésünk megvalósítása nemcsak a felsorolt hiányosságokat szünteti meg, 165

Next

/
Thumbnails
Contents