Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

re, egyetemünk minden külön eljárás nélkül átirányíthassa állattenyésztési-ál­lategészségügyi felsőfokú technikumba, ahol ők - a technikum esetenkénti elbí­rálása szerint - különbözeti vizsga letétele után vagy anélkül kaphassanak felső­fokú technikumi oklevelet. 2. Azok a szigorló állatorvosok, akik a második, esetleg már az első pótállam­vizsgák során nem tudnak az önálló állatorvosi működéshez szükséges kellő is­meretekről számot adni, egyetemünk kedvező véleményezése alapján külön el­járás nélkül, ennek hiányában pedig különbözeti vizsga letétele után nyerhessék el az állattenyésztési-állategészségügyi felsőfokú technikusi oklevelet. Anélkül, hogy javaslatommal a felsőfokú technikumi oklevél értékét a legcse­kélyebb mértékben is csökkenteni óhajtanám, egyetemünk tanulmányi rendjé­re és az itt gyakorolt vizsgakövetelményekre tekintettel javaslatom elfogadását mind népgazdasági, mind a szóba jövő hallgatókat illető személyes érdekből, magam [és] egyetemünk Tanácsa [is] helyesnek látja. Hasonló értelemben nyi­latkoztak egyébként az állami vizsgáztató bizottságok is a vizsgák tapasztalatai alapján. A javaslat elfogadása ösztönzően hatna hallgatóságunkra is. Jelenleg az a hangulat uralkodik a hallgatóság körében, hogy csak bekerülni nehéz egye­temünkre, de aki már bejutott előbb vagy utóbb, esetleg 7-8 év alatt diplomát kap. Kérem, hogy javaslatom elbírálásáról értesíteni szíveskedjék. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor. 117. Budapest, 1968. március 7. A Politikai Gazdaságtan záróvizsgájának meghatározása 347/1968. Dr. Kiss Albert elvtársnak, egyetemi tanár, rektor. Gödöllő, Agrártudományi Egyetem. Értesítem Rektor Elvtársat, hogy a Politikai Gazdaságtan vizsgáira - az érdekelt egyetemek és főiskolák rektoraival egyetértésben - tett javaslatot jóváhagyom. A javaslatnak megfelelően az 1967/68. tanév II., III., IV. és V. éves nappali ta­gozaton tanuló agrár-, kertészmérnök és állatorvos hallgatók tantervéből az ál­lamvizsga tárgyak közül a Politikai Gazdaságtan elhagyandó. Az Agrármérnök­képző intézmények államvizsga tárgyaik programját egységesen vizsgálják felül - amennyiben módosítás szükséges - folyó év május 15-ig jóváhagyásra ter­jesszék fel. Azokon a nappali tagozatos évfolyamokon, ahol a Politikai Gazda­ságtan oktatása jelenleg folyik, a tárgyat szigorlattal kell lezárni. Azoknak az évfolyamoknak a hallgatóinál, akik a Politikai Gazdaságtant már lehallgatták és abból az előírt kollokviumot is letették, e vizsga egyben a tárgy záróvizsgá­ját jelenti, és így az oklevél átlagának kiszámításánál szerepet játszó szigorlati 146

Next

/
Thumbnails
Contents