Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

lezésünkben és publikációinkban az Állatorvostudománvi Egyetem Vércsoport Laboratóriuma címet használjuk. Ezt követően már 4 angolnyelvű dolgozatun­kat ezzel a címmel jelentettük meg, amikor kiderült, hogy a megjelölés haszná­lata így törvénytelen. Ezév áprilisában Dr. Soós Gábor miniszterhelyettes elvtárs személyes megbeszélés során akceptálta az érvelésemet és felhatalmazott, hogy külföld felé ne változtassunk a Vércsoport Laboratórium címen. Akkor Kürthy Imre igazgatóhelyettes et. közölte, hogy a Vezetőség útján terjesszük fel a kérést, és a minisztérium engedélyezni fogja a cím ilyenféle használatát. A második fél­évi levélpapír rendelések határidős leadása miatt kérem Rektor Urat, hogy a szó- banforgó engedély megszerzése ügyében szíveskedjék mielőbb felirattal fordulni a főhatóságunkhoz. Tisztelettel: Dr. Márkus József egyetemi tanár. * Budapest, 1966. szeptember 9. Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatási és Kísérletügyi Főigazgatóság. Dr. Márkus József egyetemi tanár a másolatban csatolt levélben kérte, hogy elő­zetes megbeszélései alapján tanszéke külföldi levelezése és publikációiban az „Állatorvostudományi Egyetem Vércsoport Laboratóriuma” címet használhas­sa. Az Egyetem Rektori Tanácsa határozatának megfelelően kérem, szíveskedjék engedélyezni, hogy a Takarmányozási Tanszék vércsoport vizsgálatával kapcso­latosan kizárólag idegennyelvű külföldi levelezéseiben az Állatorvostudományi Egyetem Vércsoport Laboratóriuma címet használhassa. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor. * Budapest, 1966. szeptember 30. Dr. B. Kovács András elvtársnak, egyetemi tanár, rektor. 932/1966. számra hivatkozással értesítem, hogy a felterjesztésében foglaltaknak megfelelően az „Állatorvostudományi Egyetem Vércsoport Laboratóriuma” cím használata ellen nem emelek kifogást. Kérem Rektor Elvtársat, hogy döntésem­ről az érintett tanszék vezetőjét értesíteni szíveskedjék. Heckenast József s.k. igazgató, [ld. még 13, 17, 51, 57, 64, 71, 127.] 82. Budapest, 1966. augusztus 25. Tormay Béla sírjának helyreáilíttatása 948/1966. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának. Ebben az esztendőben lesz 60 esztendeje, hogy Tormay Béla az egykori Állat­orvosi Tanintézet tanára, majd igazgatója, a századvégi magyar állattenyésztés, állategészségügy és mezőgazdasági szakoktatás kimagasló egyénisége elhunyt. 109

Next

/
Thumbnails
Contents