Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)

Forrásközlés

kérte visszavételét, 1957. január 7-én kapott engedélyt tanulmányai folytatásához. 1957. augusztus 30-án a felülvizsgáló bizottság a továbbtanulás engedélyezéséhez további rehabilitációs papírok bemutatását tartja szükségesnek. Október 25-én a felülvizsgáló bizottság javasolja visszavételét miután véleménye szerint nem kegyelem, hanem rehabilitáció történt. A visszavételhez a FM. hozzájárul, majd az újságcikk után kizárja. Később a Minisztériumban történt megbeszélés alapján /1958. márc. 12./ melyen a Főiskola igazgatója, párttitkára, szem. oszt. vezetője is részt vett, visszavételt nyer és áprilisban le is államvizsgázott. Simon János 1947-ben iratkozott. [...] 1952 végén a Főiskoláról eltűnt a folyamatba helyezett fegyelmi miatt. 1953 tavaszán lefolytatott fegyelmi[vel] kizárták, mivel elhallgatta osztályidegen voltát és azt, hogy évekig internálva volt. Az ellenforradalom után visszavételt nyer, azonban tanulmányi kötelezettségeinek ekkor sem tesz eleget. Sem a 30-i, sem okt. 25-i felülvizsgáló bizottság nem javasolja visszavételét politikai és tanulmányi okok miatt. Ennek ellenére az FM. további helyszíni kivizsgálást tart szükségesnek. Az újságcikk nyomán azonban azonnali hatállyal kizátja. [...] Csernyi Tamás /1956/ munkásszánnazású [...] Származására és árvízkárosultságára való tekintette] vette fel a Főiskola. [...] Andor Judit egyéb származású, felvételi vizsgán közepesen szerepelt. A felvételi bizottság feltételesen javasolta, a csúcsbizottság elutasitó javaslatot hozott. A Főiskolára FM. utasításra szeptember végén jött. Októberben disszidált. Ferenci Mária 1956-ban pótlólag lett felvéve. Apjának 100 kit. bérelt rizsföldje volt. A Főiskola nem vette fel, sem az al-, sem a csúcsbizottság. Az utólagos felvételnél a Főiskola akkori állami és pártvezetése a Minisztériumban azt a felvilágosítást kapta, hogy felvételét felsőbb pártszervek tartják szükségesnek. Tanévkezdés után kb. két héttel jött a Főiskolára. Ellenforradalom alatt disszidált. Illek Péter /1956/ egyéb származású. Az első felvételnél nem került be. Az FM. vette fel évkezdés után. Disszidált. A Főiskola igazgatója 1957-ben ellenforradalmi cselekmények és disszidálása miatt a Főiskoláról kizárta. Egedi László /1956/ X származású. [...] felvételt a Főiskolán nem nyert. Majd a Főiskola képviselőinek tiltakozása ellenére a főhatóság felvette31 Nemeshanyi Márta /1956/ X származású. Apja a Horthy hadsereg sportoktató őrnagya, emellett 28 kh. földjük és többszobás villájuk volt. A felvételi bizottság nem vette fel származása miatt. Külső vezető szerv támogatásával azonban felvételt nyert. Disszidált. A 80-ról, a felvételi vizsgák lezárása után 120[-ra] emelt létszámon felül külön FM utasításra szeptember és október hónapban felvételt nyertek még utólag: Máthé Zsuzsa / 1957/ értelmiségi származású. /Állatorvos, 20 kh. föld/ Az Állatorvos­tudományi Főiskolán felvételi vizsgát nem tett, az Orvostudományi Egyetemen felvételizett. Pável Zoltán egyéb származású. [...]. Balázs Vilmos egyéb származású. [...] A felvételi bizottság nem javasolta. Fésűs László értelmiségi származású. Húsz pontot ért el. A középiskolai felvételi bizottság ellenforradalmi magatartása miatt 1956. június 1-jén nem javasolja. Június 11-én az oktatási osztály vezetője felvételével egyetért. Június 18-án a Szombathelyi MSZMP az oktatási osztály véleményének figyelmen kívül hagyását kéri. Július 9-edikén a Vasvári Járási Tanács és a Járási P.B. egyetértőén messzemenőkig javasolja a felvételét, majd szeptember 17-edikén az MSZMP Szombathelyi városi V.B. a FM Szakoktatási Főigazgatósághoz küldött levelében megváltoztatja álláspontját és javasolja felvételét. Ezután kap engedélyt a Főiskolára való 31 Nem végzett. 138

Next

/
Thumbnails
Contents