Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)

Forrásközlés

1958. május hó 15-ig terjessze fel hozzám. Tekintve, hogy a létesítendő Tanács elsősorban az intézmények vezetői munkájának megkönnyítésére szolgál majd. ezért a tervezetet nem feltétlenül szükséges megvitatásra tanácsülés elé terjeszteni. Tamássy István főigazgató. 375. Budapest, 1958. május 5. A Főiskola adminisztrációjának vezetője tájékoztatja a Földművelésügyi Minisztériumot egyes személyekről Iktatószám nélkül Földművelésügyi Minisztérium Személyzeti Főosztályának. A Személyzeti Főosztály vezetőjének felkérésére, megadott névsor alapján az alábbi tájékoztatást adom: Dr. Katona Lajos 1947-ben nyert felvételt az Állatorvos-tudományi Főiskolára. 1949-ben továbbtanulásra engedélyt nem kapott, mivel jogi doktor és 1942-től főhadnagyi minőségben csendörtiszt volt. Az ellenforradalom után december 20-án visszavételt nyert azzal hogy a III. évre beiratkozhat. Csak 1957. április 9-én jelent meg a Főiskolán, mert addig letartóztatásban volt. 1957. augusztus 30-án az ellenforradalom alatt történő visszavételeket felülvizsgáló bizottság politikai okok miatt kizárásra javasolta. 1957. szeptember. 12-én kiegészítő jegyzőkönyvben az igazgató aláírásával tanulmányai folytatásának engedélyezését javasolta. 1957. október 25-én egy felülvizsgáló bizottság szintén visszavétele ellen foglalt állást /4 nem 1 igen/. Az FM. ennek ellenére visszavette a Főiskolára. 1957. novemberben a „Magyar If júságiban megjelent cikk3'1 után az FM. azonnali hatállyal kizárta a Főiskoláról. Szécsi Ágostont 1951-ben népidemokrácia ellenes magatartása miatt egész klikkjével együtt kizárták a Főiskoláról. 1957-ben az ellenforradalom eredményeként a Főiskolára visszavételt nyert. 1957. augusztus 31-én a Főiskolán alakult bizottság továbbtanulását politikai okok miatt nem javasolta. Nem javasolja október 25-én sem a Bizottság, de az FM. döntéséig már oklevelet szerzett és így az FM. kénytelen a már meglévő helyzet szerint dönteni. Bartha Lászlót 1949-ben osztályidegen származása miatt a Főiskoláról kizárták. /360 kh./ 1956 szeptemberében kérte visszavételét, az FM. elutasította. 1956 december 4-én az ellenforradalom után megismétli /a Főiskolán/ kérelmét és visszavételt nyert. A felülvizsgáló bizottság a beszerzett információk alapján három igen, két nem javaslattal visszavételre továbbította az FM. felé. Ennek alapján visszavételt is nyert. A „Magyar Ifjúságiban megjelent cikk után őt is kizárta az FM. Forczek Adorjánt 1949-ben osztályidegen származása miatt kizárták a Főiskoláról. 1957. január 26-án visszavételt nyert. 1957. augusztus 30-án alakult bizottság politikai és tanulmányi okokból tanulmányai folytatásának engedélyezését nem javasolta. Ugyanígy dönt 1957. október 25-ödikén a felülvizsgáló bizottság is. A FM. ennek ellenére további adatbeszerzést tart szükségesnek döntése meghozatalához. A „Magyar Ifjúság’-ban megjelent cikk után a FM. kizárta. Tóth Zsigmond 1946-ban iratkozott be a Főiskolára. 1949-ben letartóztatták, 8 évi börtönre ítélték. Ebből 6 és 'A évet letöltött, ekkor szabadlábra helyezték. 1956 szeptemberében 30 30 Sárdi Mária: Az ellenforradalom ..\i\-mányakénrHorihysta alezredes csemetéje, kulákgyerek. volt csendörtiszt nvüzsogaz Állatorvosi Főiskolán. Magyar Ifjúság. 1957. I. évf. 50. sz. 3. p. 137

Next

/
Thumbnails
Contents