Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)
Forrásközlés
propagálója volt ennek a tárgynak, Mócsy akadémikussal közösen nagyon értékes könyvet írtak erről a témáról. Az Igazgatóság felkérésére B. Kovács .András dr. és Csek János dr. tanszékvezető egyet, docensek készítették el a Tanács elé való terjesztés végett Kovács Ferenc dr. egyet, adjunktus jellemzését, amelyet Csek János dr. ismertet a Tanáccsal. Mócsy akadémikus az ismertetéshez azt fűzi hozzá, hogy örömére szolgál, miszerint az állathigiéne tantárgy a belgyógyászatból vált ki és hasonlóképpen Kovács Ferenc dr. egyet, adjunktus is a Belgyógyászati tanszékről indult. Szerinte e tárgy művelőjének takarmányozási, higiéniai, üzemszervezési problémákhoz kell értenie, Kovács Ferenc dr. pedig ezekben járatos [...]. Az Elnök az elhangzottakhoz azt teszi hozzá, hogy a kollégák, akikkel erről beszélt, örültek a választásunknak. Kovács Ferenc dr. szorgalmas és kitartó ember, a Főiskola dolgozói szeretik. Annak a véleményének ad kifejezést, hogy Kovács Ferenc dr-t lehetőleg mentesíteni kell az egyéb feladatok alól, hogy munkáját jól el tudja látni. Az állathigiéne tárgy idővel önálló tanszékké lép majd elő. Azzal fejezi be, hogy ezek szerint megbízza majd Kovács Ferencet, hogy 1962. januárjától lássa el az állathigiéne tárggyal kapcsolatos teendőket. [...] A Világnézeti Nevelési Bizottság jelentéséről való vitát az Elnök felkérésére Pozsonyi Tivadar dr. a Bizottság elnöke vezeti be [...]. Tamássy István főigazgató [FM] szintén jónak tartja a beszámolót, de szerinte lehetett volna konkrétabb és elemzőbb is. Arról lehetett volna írni. hogy a Főiskolára érettségi bizonyítvánnyal belépő hallgató milyen változáson megy' át akkorra, amikor diplomával a kezében távozik. Abból kell kiindulni, hogy mi a képzés célja. Kommunista szakembert kell képeznünk, aki amellett, hogy jó szakember, aktiv hive a népi demokráciának. Ennek érdekében arra van szükség, hogy a nevelés az egész Főiskola ügye legyen, ne csak a Marxizmus-leninizmus tanszéké, vagy a KISZ-é. A tanszékvezető és a beosztott egyaránt értse és vallja a Párt célkitűzéseit. Nagyon fontos, hogy az oktató egyformán nyilatkozzék a hallgatóval való érintkezés mindhárom módja alkalmával, vagyis az előadások folyamán, szakkönyvekben és tudományos dolgozatokban és a személyes érintkezés kapcsán is. Az előadások marxista alapon való nyugvása ne az idézetek hangoztatásában dokumentálódjék. A tudományos cikkek ugyancsak világnézeti mondanivalóra épüljenek fel. [...] Kotlán akadémikus szerint a kollégiumon kívüli hallgatók nevelésére a szakmai előadások kapcsán is nagyon jó alkalom kínálkozik. Szerinte sem frázisok hangoztatása a helyes mód, hanem az, ha hallgatóinkat hivatásszeretetre, lelkiismeretességre neveljük. * Budapest, 1961. augusztus 3. 153/1961. Mócsy János egyetemi tanár, tanszékvezető elvtársnak. Értesítem, hogy Önt - saját kérésére - nyugállományba vonulására tekintettel 1961. szeptember 1. napjának hatályával felmentem az Állatorvos-tudományi Főiskolán betöltött tanszékvezető egyetemi tanári állásából. [...] Az Állatorvos-tudományi Főiskolán több évtizeden át végzett odaadó, eredményes munkájáért, az állatorvos-tudományok fejlesztésében elért eredményeiért köszönetemet fejezem ki. Losonczi Pál. 184