Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)

Forrásközlés

rangját. jellegét és szervezetét külföldön is nagyra értékelt, évtizedeken át folytatott általános elismerést kiváltó tudományos és oktatói munkával szerezte meg. Fel kell tételezni, hogy ennek a rendeletnek a szerkesztőit a lényeg és az alapvető követelmények háttérbe szorításának árán is egy tisztán elvi álláspont fenntartásának szándéka vezette. Ezen elvi álláspont szerint az egyetem elnevezés csak olyan felsőoktatási intézményt illethet meg, amely több karra tagozódik. Eltekintve attól, hogy a gyakorlati követelményekkel szemben egy elvont elvi álláspont érvényesülésének eröszakolása sérti a közérdeket, annak elméleti helytállósága is erősen vitatható. A merev álláspont változására enged következtetni a 65/1957. /X. 24./ Korm. sz. rendelet, amelynek 2.§.-a szerint: „Az orvostudományi egyetem élén - tekintet nélkül arra, hogy az egyetemen egy vagy több kar működik - a rektor áll.” Ezért javaslom, hogy az Állatorvos-tudományi Főiskola, egyetemi jellegének, továbbá tudományos és oktatói munkája színvonalának megfelelően „Állatorvos-tudományi Egyetem”-nek nyilváníttassék. Véleményem szerint a hazánkban működő többi - egyetemi jellegű - főiskola jogos érzékenységét nem sértené intézményünk egyetemmé nyilvánítása. Főiskolánk hosszú időn át már működött egyetemi keretek között és évtizedeken keresztül volt egyetlen egyetemi jellegű főiskolája a földművelésügyi szakoktatásnak. A viszonylag rövid történelmi múltra visszatekintő és kétségtelenül kisebb autoritással rendelkező többi egyetemi jellegű főiskolát ezzel méltánytalanság nem érné.27 Dr. Mócsy János. * Budapest, 1957. december 21. Huber Lajos elvtársnak, Magyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezete elnökének. Budapest. Kedves Huber Elvtárs! Dögéi Imre miniszter elvtárshoz küldött levelére válaszolva értesítem, hogy az Állatorvos-tudományi Főiskola elnevezésének Állatorvos­tudományi Egyetemmé történő megváltoztatásával magam is egyetértek. Az ezzel kapcsolatos törvényerejű rendelettervezet elkészítése most van folyamatban. Egyébként megjegyzem, hogy az Állatorvos-tudományi Főiskola ez idő szerint is egyetemi jellegű intézmény, így csupán elnevezésének megváltoztatására van szükség. Elvtársi üdvözlettel Tamássy István főigazgató, [ld. még 429, 454, 465.] 360. Budapest, 1957. november 12. Javaslat utca elnevezésére Marek Józsefről 856-98/1957. Budapest Főváros Tanácsa VB. Elnökének, Budapest. Dr. Marek József, 1952. évben elhalálozott világhírű tudós, nyugalmazott egyetemi tanár, emlékezetének a főváros területén utca elnevezésével történő megörökítésének kérdésével első ízben a tudós szobrának leleplezése alkalmával, 1954. szeptember 19-21-e között tartott emlékülésén foglalkozott a Közalkalmazottak Szakszervezetének Állatorvos Csoportja. Az emlékülés, amely egyben közgyűlés is volt, határozatilag kimondta, hogy a Budapesti Fővárosi Tanácshoz előteijesztést tesz a nagyhírű Marek professzorról a főváros területén utca elnevezésére. Ugyanez a szervezet f. évi szeptember hóban tartott közgyűlésén ismét A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1962. évi 22. sz. rendelet 19.§ (2) bek. egyetemmé nyilvánította a Főiskolát. 118

Next

/
Thumbnails
Contents