Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/l. (1945) 1946-1952 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2002)
Forrásközlés
Sz0cialista Forradalom világtörténelmi jelentőségét, szerepét hazánk felszabadításában és fejlődésében és juttassák kifejezésre dolgozó népünk örök háláját a felszabaditó Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránt. Az ünnepély előkészítése során fordítsanak különös figyelmet arra, hogy az intézmény oktatói és hallgatói behatóan tanulmányozzák Sztálin elvtársnak „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” c. munkáját, valamint a XIX. Pártkongresszus anyagát. El kell érnünk, hogy az ünnepély elmélyítse ifjúságunkban a szocialista hazafiságot, a proletár internacionalizmust, a Szovjetunió iránti hűséget. El kell érnünk, hogy az ünnepélyre olyan politikai légkört teremtsenek, amely a nagy évforduló tettekben megnyilvánuló megünneplését eredményezi. Harcos felajánlásokkal mozdítsák elő a tanulmányi fegyelem megszilárdítását, hogy hallgatóink ez által még alaposabban és rendszeresebb tanulmányi munkával készüljenek fel a vizsgáikra. Felhívom Rektor /Igazgató/ Elvtársat, hogy az ünnepélyt ebben a szellemben a Párt- és DISZ bizottsággal /szervekkel/ együttműködve készítse elő. Keserű János s. k. főosztályvezető. 237. Budapest, 1952. október 31. Negyedévi tanulmányi jelentési kötelezettség Iktatószám nélkül Az 1952/5.1, tanévre kiadott II.Bt-856-44/1952 sz. tanévnyitó utasítás előírja az Egyetem /Főiskola/ részére a negyedévi tanulmányi jelentés készítését. Utasítom Rektor/Igazgató/ Elvtársat november hó 15-ig tegyen jelentést az 195[2/53] tanév előkészítéséről és beindításáról /augusztus-szeptember-október havi munkájáról/. A jelentést a tanévnyitó utasítás pontjai alapján kell elkészíteni, egyenként értékelve az abban foglalt feladatok végrehajtását. A jelentésben külön részletesen téijen ki arra, hogyan valósul meg a hallgatók eszmei-politikai nevelése a hazaszeretetre, áldozatkészségre való nevelés, illetőleg milyen hiányosságok vannak e téren. Szakái Sándor s. k. csoportvezető. 238. Budapest, 1952. október 31. Évfolyam ismétlési ügyek 856-107/1952. Oláh Endre IV. éves és Fodor Ernő III. éves állatorvostan hallgatók azzal a kéréssel fordultak Rákosi elvtárs titkárságához, vizsgáltassa ki évfolyamismétlésre utasításuk okát /Oláht parasitológiából, Fodort takarmányozásiam vizsgáinak sikertelensége miatt utasította igazgató elvtárs évfolyamismétlésre/. Kérem Igazgató elvtársat, jelentse az évfolyamismétlésre utasítás konkrét körülményeit, hogy a tényállásról a Rákosi Titkárságot időben tájékoztathassam. 191