Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/l. (1945) 1946-1952 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2002)

Forrásközlés

emberre is átragadó fertőző betegségben szenvedő állatok körüli állatorvosi tevékenység megfelelő óvó ruházat nélkül el nem képzelhető, s az un. boncköpenyes mosásnak intézményes megvalósítása egy állami intézmény keretében csakis állami feladat lehet. Mindezen felül azonban akkor, amikor a kormányzat a lehetőségekhez képest igen tevőlegesen igyekszik a tudományos szakképzés munkájának előmozdítására, lehetetlen hogy közbenső vagy alsórendű szervek intézkedései a legfelsőbb körök erőfeszítéseit lehetetlenné tegyék, és ezzel szabotálják. Éppen ezért felkérem a Gh. Igazgatóságot, hogy a minden józan ésszel ellenkező intézkedést visszavonni, az oktatás zavartalan menetéhez szükséges ilyen gazdasági feltételeket rendelkezésre bocsátani [...] a szükséges intézkedést a legsürgősebben megtenni szíveskedjék. Ennek felfogásom szerint nem lehet akadálya számadástechnikai rendszabály, mert a számadástechnikának kell a produktív életet szolgálnia és nem fordítva, s ha az ellenőrző szervek bizonyos kifogással az eddigi helyzet fenntartását akadályozzák, a Gh. Igazgatóság elsőrendű feladata éppen az, hogy az ilyen nehézségek elhárításával gondoskodjék a tulajdonképpeni feladatok elvégzésének lehetőségéről. A mondottakra való tekintettel kérem a Gh. Igazgatóságot, hogy mindent elkövetni szíveskedjék ez új rendelkezés megváltoztatására, valamint annak érdekében, hogy a köpenymosás költségei továbbra is a Karnak rendelkezésére bocsáttassanak. 124. Budapest, 1949. április 15. A fogadalmi okmány szövege 260/1948. Én .... becsületemre fogadom, hogy a Magyar Köztársasághoz és annak alkotmányához hű leszek, Magyarország törvényeit, törvényes szokásait és a kormány rendeletéit megtartom, hivatali elöljáróimnak engedelmeskedem, a hivatali titkot megőrzőm és hivatali kötelességeimet pontosan, lelkiismeretesen a nép érdekeinek szem előtt tartásával teljesítem. Különösen fogadom továbbá, hogy a Magyar Agrártudományi Egyetem autonómiáját, kiváltságait, törvényeit és törvényerejű szokásait mindenkor tiszteletben tartom, a Rector Magnificus és az Egyetem Tanácsa iránt kellő tiszteletet és hivatali dolgokban engedelmességet fogok tanúsítani s hogy tiszti állásomban mindig becsületes, tisztességes munkás és hivatásáért lelkesülő tisztviselő iparkodom azon kötelességeimet teljesíteni, melyeket a törvényes szabályok, rendeletek és az erkölcs elém szabnak. [ld. még 18, 31. és 157. sz. irat] 110

Next

/
Thumbnails
Contents