Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)

Forrásközlés

82 tanára az egyetemen, amelyet a mellékelt terv alapján az em­lített állatorvosi intézet használatára a bekövetkező 1827-i augusztus végéig teljesen alkalmasnak és szolid anyagból alapjától kezdve újonnan akar felépíteni, de úgy, hogyha biz­tosítva lesz arról, hogy a jelzett ház 12 egymás után követ­kező éven át évi négy fertályévenként fizetendő 1000 váltó forintért a pesti Királyi Tudományegyetem által, amint ez számítja, béreltessék ki. Azt is kívánja azonban ez a háztulajdonos, hogy minél hama­rabb jóváhagyandó szerződés által biztosíttassák, mivel an­nak a kovácsnak, amely most a házat bírja, február 2-án fel kell mondani és az építkezés megkezdésére mindjárt meg kell tenni a rendelkezéseket. Az én véleményem szerint ez az álta­lam és az állatorvostan professzora által jelzett terv sze­rint felépítendő ház az állatorvosi intézet céljának teljes­séggel meg fog felelni. 21. Buda, 1827. febr. 20. Helytartótanácsi leirat az Orvosi Kar igazgatójának, amely­ben az állatorvosi intézet új épületének kiválasztására egy tanári bizottság kiküldését rendeli el. A királyi kegyes elhatározás kézhezvételéből kifolyólag Fen­tebb Tisztelt Uraságoddal, mint az orvosi-sebészi tanulmányok direktorával rendeletileg közöljük: hogy a jelenlegi állatorvostan tanárral együttműködve, egy vagy két Orvos kari tanár bevonásával Pest városának környé­kén az Állatorvosi Intézet használatára minden tekintetben alkalmas épületet keressen. Ha az akár a már javasolt Havasi­féle, akár más épület lenne, az Építészeti Igazgatóságnak egy,

Next

/
Thumbnails
Contents