Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)

Forrásközlés

38 zek ide állandóan lefolynak, viszont a meglehetősen tágas kert feltöltése nagy költséggel járna, amelyet jobb lenne inkább másvalamire fordítani. A jelenlegi telek értéke az épületek beszámítása nélkül négyszögölönként öt forint (nemrégiben ennyiért kerültek eladásra a Stahl-féle kert számára a szomszédos kertek, amelyek annyira lesüllyedtek, hogy föld odahordásával kellett feltölteni őket), tehát ösz- szesen 5645 ft, a legalacsonyabb áron, mivel a lemetszésre kerülő négyszögölekért kártalanítást kell fizetni. Körülbe­lül ugyanannyit érnek a jelenlegi épületek anyagai és a kü­lönböző kőműves munkák, úgyhogy az Állatorvosi Intézet tel­ke az épületekkel együtt körülbelül 11 ezer forintra becsül­hető. c) Új telket és új épületeket kell tehát szerezni az Állator­vosi Intézet működéséhez. Új telket könnyen lehet majd szerezni, minthogy egyrészről a jelenlegi, a város lakott részében lévő telek nagyobb összegért adható el, és az újat a város másik, alig lakott, jó helyen, úgymint a várostól keletre fekvő, és leginkább pedig a Kerepesi úti részén olcsóbb áron lehet megvenni. Az Állatorvosi Intézet számára szükséges: Megfelelő nagyság a majdani bővítések könnyű elvégzéséhez; úgymint botanikus kert számára (amelyről eddig még nem esett említés), az ösztöndíjasok lakása számára, amely Bécsben is szokásba jött, stb. Fekvése ne legyen túlságosan távoleső, hogy a tanuló hallga­tóságnak, a beteg állatoknak, a látogató, vizsgálódó idegenek­nek kényelmesen elérhető legyen, és hogy a tanító kovács is többször taníthassa és gyakoroltathassa a patkolást.

Next

/
Thumbnails
Contents