Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)

Forrásközlés

200 83. Pest, 1849. jűn. 18. Zlamál Vilmos az állami szállító hivataltól kéri a tábori gyógykovács tanfolyam hallgatói részére az illetmények ki­fizetését. Az álladalmi költségen tábori gyógykovácsok képzésére f. é. Június elején nyitott pályára a hadügyministeriumi fölszólí- tás következtében 89 egyén jelent meg, kiknek a névsorát ide mellékelni szerencsém vagyon. Ezen egyének közül: a hadtestek által küldöttek 16 a Vármegyei, városi s községi hatóságok által kiküldöttek 72 összesen: 88 Sziveskedjék tehát tisztelt szállító Hivatal, a tábori gyógy­kovácsi pályára felvett tanítványokra nézve kibocsátott minis- téri rendelvény értelmében azon egyéneknek járuló 15 pftnyi havi segély díjnak kifizetéséről gondoskodni. A polgári legények közül 10-en Debreczenben vétettek fel, amiatt megvizsgáltatván fel is eskettettek, 20 pftnyi foglalót ki is kaptuk, valamint azon Ígéretet is nyertek, hogy ruhájuk­ról s az iskolai könyvekről is az álladalom gondoskodni fog. Felkérem ezek szerint tisztelt szállító hivatalt, sziveskedjék a még fel nem esketett tanítványokat az eskühez bocsátani, s nekik a még hátralévő 20 pftnyi foglalót kifizetni. A mi pedig az összes tanítványok felruházását illeti, azonban elég volna, ha legalább minél hamarábban nyári öltözetet kap­hatnának .

Next

/
Thumbnails
Contents