Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)

Forrásközlés

144 felhívni, hogy a világon egyetlen dolog sem örvend abszolút értéknek, ezért valamely épület bére; hogy magas, mérsékelt, vagy alacsony bérben állapodnak-e meg, csak a tőle várható hasznossággal, nyereségességgel, a remélhető előnyökkel és alkalmatossággal, biztonsággal és tágassággal összefüggésben, egyszóval, hogy vajon kitűzött céljának minden részben megfe­lel-e, mutatkozik meg könnyen. Miután a két épület közötti összehasonlítás megtételekor nem vették figyelembe azok elhelyezkedését a városkerületet il­letően, ami mindenképpen hatással lesz tanulmányi és gyakor­lási tekintetben az ügyekre és részint az intézetnek saját hasznára, de méginkább mindarra, amit egy ilyen intézet a polgári közönségnek és a tanulóknak eleddig nyújtani szokott, és ami idővel a körülményekből kifolyólag még bizonyosabban várható, az 1600 ft bérleti díj, amit állítólag nagynak, vagyis rendkívül nagynak tartanak, talán relatíve még jóval kisebb is, mint a most önkényesen vagy hitből kifizetett és csak számszerűen mérsékeltebb, tudniillik 300 ft-tal kisebb, úgymint 1300 ft, amelynek eldöntetlen kifizetésével kapcsolat­ban alulírott nyomatékosan kéri a tekintetes Tanácsot, legyen szíves valamely, a gazdálkodás ezen ágában bizonyosan jártas férfiúkból álló bizottságot kiküldeni, amely a hely színén a két házat össze fogja hasonlítani, és saját mélyreható vizs­gálatából meríti meggyőződését és meggyőz az igazsága felől, ami által az ügy továbbfolytatásához vagy arról, mi módon kell azt a lehetőséghez képest megváltoztatni, biztos útmutatással fog szolgálni.

Next

/
Thumbnails
Contents