Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez II. 1817-1849 - Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 4. (Budapest, 1990)
Forrásközlés
142 jellegű köztörvények mintegy így felügyelve általánosan a therapia fölött, fogják mindig és mindenütt gyakorolni az elsőbbséget az oltás fölött is. Senki sem fogja ugyanis tagadni, hogy előnyösebb és ésszerűbb az állatok egészségét megelőző jellegű köztörvények útján megőrizni és minden fajta betegség ellen biztos védettséget adni nekik, mint olyan betegségek, mint amilyen a fertőző marha tifusz (=typhus boum contagiosus), esetén az oltással veszélyes bizonytalanságnak kitenni őket; akármilyen kétségbevonhatatlan és jelentős eredménynek örvendjen is az ilyenfajta védőoltás, mégis a maga részéről megköveteli a szentesítését, mint ahogyan ezt annak idején, 1776-ban Dániában végzett kísérletek bizonyítják, ahol a fertőző oltóanyaggal beoltott 230 állatból 45, azaz egyötödük lett a halál áldozata; s habár ezt a mi kísérletünkről, minthogy nagyobb sikerrel és figyelembe alig vehető veszteséggel végezték el, nem lehet állítani, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy Dániában egy minden tekintetben friss és újkeletű fertőzésről, itt viszont egy már évek óta meggyengültről van szó. Ezért több szerző véleménye szerint a keleti marhavész elleni oltás adja a legkönnyebb védekezési módot minden olyan esetben, amikor a természetes fertőzés olyannyira megerősödik és oly nagy szenvedéssel jár, hogy még a legkomolyabb megelőző közrendelkezések sem elégségesek többé a ragály előrehaladásának és terjedésének megakadályozásával a valamiképpen még egészségesnek megmaradt, ám a jelen betegségnek kétségtelenül jövendőbeli áldozatait nagyobb részben épségben megőrizni. A keleti marhavész elleni oltást, mint e betegség teljes megszüntetésének eszközét U.C. Salchow javasolta 1779-ben Hamburgban, ámde tervét az egyes szerzők véleményei a lehetetlenségek sorába tették mindaddig, amíg létre nem jöttek a háziállatok