Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
reformot. Három nagyobb osztályba vonták össze a korábbi apró részlegeket. így alakult ki az a levéltári szervezet, amely későbbi kiegészítésekkel egészen 1980-ig fennállt, s ezalatt célszerű keretet biztosított a levéltári feladatok hatékony végzéséhez. Az általa oly sokszor és oly meggyőzően hangoztatott kettős levéltári feladatkörnek, rendeltetésnek megfelelően Ember Győző az iratok biztonságos megőrzését és használhatóvá tételét tekintette létfontosságú levéltári feladatnak. Ennek szellemében bontakoztatta ki az állományvédelmi mikrofilmezést, honosította meg az iratkonzerválást és restaurálást. A kor követelményeit szem előtt tartva nagy súlyt fektetett a még iratképző szerveknél őrzött levéltári értékű iratok felügyeletére. A levéltári feldolgozó munkák teljes anyagra kiterjedő, céltudatos programját Ember Győző dolgozta ki és irányította. Munkatársai segítségével az 50-es évek első felében végrehajtotta az alapleltározást, amely az iratok számbavételén kívül a további feldolgozó munka alapjául is szolgált. Irányításával alakult ki az Országos Levéltár állományának ma is érvényes egységes rendszere, s a 70-es évekre megvalósult az intézmény teljes, közel 35 ezer fines iratanyagának ún. középszintű rendezése és mintaállványozása. Jól használható segédletek, ismertető leltárak, repertóriumok készültek és jelentek meg, s az 50-es évektől kezdve sorra láttak napvilágot az intézmény forrásközléseket, hivataltörténeti és történeti forrástudományi munkákat tartalmazó közismert „sárga” kötetei. A történészek sokat köszönhetnek Ember Győzőnek az általam szárazon felsorolt, ma már természetesnek ható, de annak idején igen nehéz, fáradságos munkával elért eredményekért. Ezek nélkül ma szinte elképzelhetetlen lenne intézményünkben a levéltári kutatás! Volt főigazgatónknak elévülhetetlen érdemei vannak a levéltártudomány hazai meghonosításában és művelésében. Tevékenységét többen és sokszor bírálták, de világosan látható, hogy Ember Győzőnek volt igaza. A levéltáros szakma nem állhat meg elméleti és gyakorlati tapasztalatainak tudományos feltárása nélkül! Ezt ismerte fel Ember Győző, és végezte szakadaüan energiával, nagy tudással levéltártani munkásságát. Olyan hézagpótló, egységes rendszerbe összeálló művekért lehetünk neki hálásak, mint pl. a levéltári segédletekről és a levéltári rendezésről, kiadványkészítésről írt munkák, vagy a levéltári terminológiai lexikon. S arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy 1954-ben haló poraiból ő támasztotta fel a hosszú évekre elhallgattatott, komoly tudományos rangot kivívó, idén 70 éves Levéltári Közleményeket. Ember Győző - kedves, munkáját megértő és híven segítő feleségével a háta mögött - irányított, vezetett és alkotott, s emellett tanított is. 1964-ben lett címzetes egyetemi tanár az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol levéltártant adott elő. Sokan vagyunk, akik Tőle tanultuk mesterségünk tudományát. Magam 1972-ben találkoztam először Ember Győzővel. Ő vett fel az Országos Levéltárba. Személyesen győződhettem meg következetességéről, szigorú emberszeretetéről, rendszeretetéről. Tanúsíthatom, hogy élt-halt a levéltárért. Tudjuk, milyen tehetetlen dühvei, keserűséggel állt Németvölgyi úti lakásának erkélyén, amikor a körülmények miatt nem lehetett a helyszínen 1956 novemberében a levéltár égésekor. Az újkori magyar közigazgatás történetének tudós kutatóját, egyedülállóan nagy levéltárosunkat vesztettük el Ember Győző halálával. Emlékét a Magyar Országos Levéltár, volt munkatársai és tanítványai tisztelettel és kegyelettel megőrzik. Nyugodjon békében! Lakos János gyászbeszéde LK, 1994.1-2. sz. 21-22. p. ü 97
