Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

billent.” így lett 1978. július 1-jével az Országos Levéltár főigazgatója. Olyan nagy elődöket követett e poszton, mint Pauler Gyula, Csánki Dezső és közvetlen elődje, Ember Győző. Pályafutása során korábban is akadtak olyan egyének, akik nem örültek eredményeinek, sikereinek, sőt gáncsolni igyekeztek előrejutásában. Nem volt ez másképp főigazgatói kinevezése előtt sem, amikor az intézményi pártszervezet próbálta megakadályozni a kinevezést - szerencsére sikertelenül. Az ország első levéltárának vezetőjeként folytatta és továbbfejlesztette a korábban elindított segédletkészítési programot. Főigazgatósága alatt az 1980-as évek elején kezdődött el az informatika levéltári alkalmazása a középkori magyar forrásbázis számítógépes feldolgozásával. Irányításával újult meg a levéltári forráskiadás, hosszú szünet után újraindulhatott pl. a Zsigmond-kori oklevéltár megjelentetése. Maga is alapvető műveket publikált. Az 1970-es évek elejétől elsősorban a reformkor és 1848-49 történeti témáit dolgozta fel. Hézagpóüónak tekinthető pl. a Megye és haladás a reformkor derekán (1980), a Deák és az első magyar büntetőrendszer tervezete (1980), a Helyét kereső magyarság (Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején) (1982), vagy a Kereszttűzben a Pesti Hírlap (Az ellenzék és a középutas ellenzék elválása) (1983) című könyve. Főigazgatóként nemcsak szakmai és tudományos teendői voltak. Működése egyik jelentős eredményének tartotta azt, hogy az 1945-ben és 1956-ban is súlyosan megrongálódott és mindkét katasztrófa után csak gyorsan helyreállított épület belső művészi díszítéseit, freskóit felújíttathatta, és újra az eredetinek megfelelő Zsolnay-cserepek- kel állíttathatta helyre a tetőt. Őszintén örült akkor, amikor az 1986-ban alakult önálló Magyar Levéltárosok Egyesülete elnökévé választotta.

Aktív pályafutásának vége egybeesett a rendszerváltozás időszakával. Elmúlt 60 éves, túl volt már az akkor érvényes nyugdíj-korhatáron. 1989 őszén a művelődési kormányzat reformokat tervezett a levéltári területen is, amivel önmagában nem lett volna „baj”. Ám túlzott volt a sietség. Varga Jánost sorra érték a méltánytalanságok intézményen belülről és kívülről egyaránt. Azt tette, amit egy önmagát becsülő, értékrendjével tisztában lévő ember tehetett. Nyugdíj ázását kérte, ám ennek intézése nem ment zökkenők nélkül a minisztériumban. Újból keserű tapasztalatokkal lehetett gazdagabb. Végül hivatalosan 1990. július 15-ével vonult nyugállományba, akkor, amikor már a szabadon választott országgyűlés képviselője volt. Ugyanis az új, jogállami Magyarország megteremtésében és politikai közéletében is részt vállalt egy parlamenti cikluson át. Aktívan működött az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága tagjaként, szívén viselte az emberek, a határon inneni és határon túh magyarság ügyét. Visszavonulva a politikától, az 1990-es évek közepétől ismét teljes erejével a történetkutatói és írói munkához fordult. 1993-ban megjelenti Hungarian Quo Vadis, majd 1995-ben a Románok és magyarok 1848-1849-ben című kötete. Ezután kiváló képzettségét, felkészültségét főleg a magyar középkor társadalmi viszonyainak feltárására fordította. Faggatta, mégpedig a rá jellemző nagy hozzáértéssel és szorgalommal, az 1526 előtti okleveleket. E munka több olyan publikációt eredményezett, amely jónéhány nem kielégítően tisztázott kérdést helyezett új megvilágításba. Középkor-történeti irodalmunk nagy nyeresége a Földeskü. Határviták lezárása a 12-15. században (2000), Az Árpád-kor szabad dénárosai (2006) és A királyi serviens (2006) című tanulmányok. Egyre gyakoribb betegeskedése ellenére kitartóan dolgozott szinte életének utolsó napjaiban is. Hagyatékában egy középkori társadalom- történeti kérdést feldolgozó kész kézirat is megtalálható. Kiváló tudományos eredményei és a levéltárügyben kifejtett munkássága széleskörű elismertséget és magas kitüntetéseket hoztak Varga János részére. A Magyar Tudományos Akadémia 1990 tavaszán levelező, majd 1998393