Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
diplomáját. Tehetségének, akaraterejének és szorgalmának köszönhette, hogy tanult ember lehetett, de ő mindig nagy szeretettel emlékezett meg azokról a jóakaratú segítőiről, akik nélkül - ügy vélte -, nem juthatott volna sokra. Az akkor már Eötvös Loránd Tudományegyetem Középkori Magyar Történelem Tanszékén tanársegédi állásba került, majd néhány hónap elteltével ösztöndíjas aspiráns lett, ám az oktatást sem hagyta abba. 1955-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot, disszertációját 1848-49-es témában írta (a nép gerillaharca Jellasic ellen). Még ugyanebben az évben adjunktussá, majd docenssé lépett elő, és 28 éves korában a Történettudományi Kar dékánhelyettese lett. Az 1956-os forradalom idején az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság elnökévé választották, tagja volt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának. A forradalmi szervekben vállalt szerepe miatt a hatalom 1957-ben eltávolíttatta az egyetemről. Az MTA Történettudományi Intézetébe helyezték át, ahol 1957 októberétől 1968 júniusáig tudományos munkatársként kiterjedt kutatómunkát végzett a magyar parasztság 16-18. századi története témában. Kutatásai eredményeként jelentek meg a következő fontos művei: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849 (1967. német nyelven is), Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556-1767 (1969), A jobbágyfelszabadítás kivívása 1848-ban (1971). Varga János egy évtized után elhagyta a Történettudományi Intézetet a levéltár szakos végzettségéhez illő új állás érdekében: 1968 májusában a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága vezetőjévé, a levéltári szakterület irányítójává nevezték ki. „Hivatalnok lettem tehát” - írta később, mert „kötelességemnek tartottam az ilyen jellegű szolgálatot, ha már egyszer annak idején levéltárosként fejeztem be az egyetemet. „Tíz évig tevékenykedett ebben a pozícióban. Történészi kutató- és publikációs munkájával ugyan nem hagyott fel (ebben az időszakban, az 1970-es évek elején védte meg akadémiai doktori disszertációját, és gyűjtötte össze több későbbi monográhájának alapanyagát), de ténykedésének súlypontja a levéltárügy dolgaira tevődött át. Csaknem negyven éves aktív pályafutásának nagyobb részét, 22 esztendőt meghatározó személyiségként szakterületünkön töltötte el. A levéltárak körében akkoriban, az 1960-as évek végén, jelentős változások következtek be. 1968-ban a fővárosi és a megyei tanácsok irányítása alá helyezték a területi állami levéltárakat, 1969-ben pedig új levéltári törvényerejű rendelet lépett hatályba, amely a levéltárakra bízta az iratkezelés felügyeletét, és létrehozta az 1945 utáni központi iratanyagra illetékes Új Magyar Központi Levéltárat. Hatalmas jogszabályalkotó és szervezőmunka hárult a Levéltári Igazgatóságra és vezetőjére, Varga Jánosra. Ő ezzel sikeresen megbirkózott, tudásának, munkabírásának, következetességének és annak köszönhetően, hogy megint csak akadtak hozzáértő segítőtársai. Persze, sok ügyben kellett szélmalom-harcot folytatnia, több fejlesztési és más kérdésben kudarcot vallott, de elvitathatatlan Varga János két alapvető érdeme. Egyfelől jórészt neki köszönhető, hogy az 1969. évi levéltári törvényerejű rendelet végrehajtási jogszabályai egységes rendszert alkotva lényegében maradéktalanul megszülettek, és alapot teremtettek a levéltári anyag megfelelő védelmére, valamint a korábbinál hatékonyabb felhasználására. Másfelől elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a vidéki tanácsi levéltárak az 1970-es években a helytörténeti kutatásokat hivatalosan művelő tudományos intézményekké is fejlődhettek. Varga Jánost 1978-ban válaszút elé állította a sors. A minisztérium felajánlotta számára az ELTE Történelem Segédtudományi Tanszék vagy az Országos Levéltár vezetői posztját. Erről később a következőket írta: „Nem volt könnyű a választás. Az egyetemre az oktatómunka és a fiatalság csábított, a levéltárhoz azon források közelsége vonzott, amelyeket - ha csak félórám is akad - olyan gyönyörűséggel vallatok. A mérleg - mert itt nem újra kellett kezdenem - az utóbbi oldalára 392
