Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
róla köztudott volt: a levéltári munka mindegyik területét mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten kitűnően ismerte. Több ezer ifm anyagot alapleltározott, csomójegyzékeit, köztük Pest megye és Nógrád megye feudális levéltárait, továbbá az abszolutizmus-kori szervek iratanyagát. Mint vezető irányította az iratátvételeket, amelyek sokszor, annak idején az ’50-es, ’60-as években részben iratmentések is voltak. Neki köszönhető például az, hogy a pusztulásra ítélt Ráckevei Koronauradalom levéltára nem lett az enyészeté. Önmagával, szakmai meggyőződésével többször ellenkezve, belső vívódások után kompromisszumot kötve, kora lehetőségeit maximálisan értékelve és mérlegelve a hazai levéltárügy mennyiségi fejlesztésének a maga korában egyedül járható útján elindulva egy vidéki raktárát (Aszód) és két korszerű, minden igényt kielégítő vidéki fióklevéltárat (Nagykőrös, Vác) szervezett. Szem előtt tartotta mindenek fölött a minőséget és azt, hogy ezek az intézmények az alapvető levéltári feladatot szolgálják: a pusztulásnak kitett történeti értékek megmentését; az ő szolgálata alatt az új, budapesti levéltár megépítése mindig csak ígéret maradt. Mindezek mellett arra is jutott ideje - ha kevés is - hogy megindítsa a Pest megye múltjából és a Pest Megyei Levéltári Füzetek kiadvány-sorozatot. Ebben segítségére voltak elsősorban azok a neves kollégák, akiket a történelem vihara a levéltárba sodort - akiket, elsősorban az 1956. évi forradalom és szabadságharc után félreállítottak, üldöztek, egy időre börtönbe csuktak. Neki volt bátorsága befogadni őket. Jelentős volt levéltárelméleti munkássága is. Közreműködött a területi levéltárak alap fondjegyzékének létrehozásában, valamint az abszolutizmus-kori iratok és a feudális és polgári kori községi iratok rendezése elveinek kidolgozásában. 1989-ig tagja volt a Levéltári Szemle szerkesztői bizottságának. A helytörténet, a megyetörténet művelésének első számú műhelyévé lett levéltára - ő maga is fontos kutatásokat, munkálatokat végzett e témakörben. Megírta Alsónémedi és Vecsés történetét, összeállította és 1985-ben kiadta Pest megye szövetkezeteinek lexikonét. Évekig vezette, elnöke volt a megyei honismereti bizottságnak. Haláláig töltötte be az elnöki, majd tiszteletbeli elnöki tisztet a Magyar Történelmi Társulat megyei csoportjának élén. Beosztottai, munkatársai szakmai képzésével, továbbképzésével mindig is törődött. Mindenkitől elvárta, hogy tanuljon és ehhez minden segítséget meg is adott. Kezdeményezője volt a levéltárkezelői tanfolyamok megindításának. Az elsőt ezek közül ő szervezte meg 1981-ben. Ugyancsak kezdeményezte, hogy a középiskolákban tanítani lehessen - ha fakultative is - a levéltári, Írattam ismereteket. Az Oktatási Minisztérium engedélyével az 1975-76. évi tanévben, Vácott, a helyi gimnáziumban ő maga oktatta a fiatalokat az irattári, irattani ismeretekre, és megírta az ehhez szükséges jegyzeteket. Többször is kitüntették. Az elismerések közül talán egynek örült a legjobban, hiszen sokat emlegette: 1991. április 8-án, hetvenötödik születésnapján intézménye dísztermében, házi ünnepségen a megyei önkormányzat elnöke, a társintézmények és a szakmai egyesületek képviselői jelenlétében Andrásfalvy Bertalan miniszter személyesen köszöntötte őt, méltatva több évtizedes folyamatos munkáját. Tudtuk, hogy betegeskedik. Egy évvel ezelőtt éreztük, hogy elköszönni megy el fióklevéltáraitól Nagykőrösre és Vácra. Ez év elején megritkultak, aztán elmaradtak,, budapesti látogatásai. Húsvétkor Pécsett családi körben lett rosszul és került kórházba. Özvegye értesített bennünket július 9-én, hogy volt igazgatónk, kollégánk, sokak Ernő bácsija nincsen többé. Életének nyolvanhatodik évében, június 26-án örökre eltávozott, és a gyászmisét követően, július első szombatján szűk családi körben helyezték, immár örök nyugalomra a teveli családi kriptában. Emléke legyen áldott! Egey Tibor LSZ, 2001. 3. sz. 97-98. p. 241
