Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Jánosi Ferenc (1916-1968)

Jánosi Ferenc váratlan és korai halálával vívódó forradalmi korunk egyik érdekes egyénisége szállt sírba. Levéltárosi hivatásához életének egyik késői fordulópontján jutott el. Mindössze öt évet töltött el a Pest megyei Levéltárban, mégis jelentős alkotásokat hagyott hátra.

Sárospatakon 1916. január 13-án született, ugyanitt végezte el a református teológiát, majd magyar-latin-görög szakból tanári oklevelet szerzett Debrecenben (1941), ugyanitt doktorált magyar irodalomból is. Egy éven át tanított a pataki gimnáziumban, néhány hónapig Vajdácskán lelkészként működött, majd 1943 májusától tábori lelkész-főhadnagy, 1944 márciusában szovjet hadifogságba esik, itt antifasiszta propagandamunkát végez, később mint rádiópropagandista a szovjet első vonalakban küzd. Egy ideig munkatársa volt a 2. Ukrán Frontparancsnokság Politikai Osztálya által kiadott „Magyar Újság”-nak, később „Új Szó”- nak, majd 1945 februárjától hat éven át (1951 februárjáig) a Honvédelmi Minisztérium kulturális nevelőosztályának vezetője, később a Politikai Főcsoportfőnökség helyettes vezetője. Ezt követően 1951. február 1-től 1954. november 15-ig a népművelési miniszter első helyetteseként dolgozott (nem számítva a Minisztertanács Titkárságán kulturális titkárként eltöltött öt hónapnyi időt: 1953. február 16-tól július 15-ig). Újabb fordulat következett be életében, amikor 1954. november 17-től 1955. június 5-ig a Hazafias Népfront Országos Titkárságán főtitkári beosztásban működött. Életpályájának következő állomása a Petőfi Irodalmi Múzeum, ennek főigazgatója volt 1955. június 6. és 1957. január 19. között. Az 1956. októberi eseményekkel kapcsolatban 1957. április 10-én letartóztatták és nyolc évi börtönbüntetésre ítélték. 1960. április 1-vel az Elnöki Tanács büntetésének hátralévő részét háromévi próbaidőre felfüggesztette, és szabadlábra helyezte. A XIII. Kér. Élelmiszerértékesítő Vállalatnál eltöltött három éve után ismét visszakerült ereded élethivatásának, a magyar népművelésnek a terére. 1963. április 1-től haláláig a Pest megyei Levéltárban dolgozott, kezdetben levéltárosként, később levéltári csoportvezetőként. Ilyen változatos és eseménydús életpálya után, amely hazánk második világháború utáni történetériek minden fordulatát, sőt rezdüléseit is tükrözte, a Pest megyei Levéltárban - úgy érezte ő is, mi is - végül is révbe érkezett. Jánosi Ferenc mindvégig a népművelést tekintette életcéljának, intézményünkben pedig arra törekedett, hogy a levéltári munka sajátos eszközével szolgálja a magyar népművelést. A kibontakozó krónikaíró mozgalmat olyan eszköznek tartotta, amely népünk politikai tudatát képes lesz progresszív irányban fejleszteni. A helyi krónikaírásnak olyan jelentőséget tulajdonított, hogy a tudós alaposságával kidolgozta annak módszertanát. Elgondolásait az új igazgatási és gazdaságirányítási rendszer egészébe építette be, hangsúlyozta a demokratizmus szilárdítását és fejlesztését, a centralizáció szűkítését, elemezte a társadalmi hajtóerők kérdését. A krónikaírótól a történeti valóság iránti fogékonyságot, a tények tiszteletét és a szabad alkotó kedvet várta el. Honismereti programját „A modern krónikaírás elvi-módszertani kérdései” című tanulmányában foglalta össze, amely a Pest megyei levéltári füzetek 1. számában jelent meg. Közvetlenül halála előtt készült el a Nógrád megyei Levéltár fondjainak jegyzéke c. kéziratos munkája is. Korai halála megakadályozta több tudományos tervnek megvalósításában, így „Nógrád megye parasztsága 1728-ban” c. művének, valamint a Tanácsköztársasági dokumentumok katalógusának az elkészítésében. Jánosi Ferenc a késői hivatású levéltárosok közé tartozott. 47 éves korában lépett levéltárosi pályára, néhány év alatt megszerette új hivatását, nem tagadta meg népművelő beállítottságát és arra törekedett, hogy a levéltári anyagot

171