Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Otthonosan érezte magát a nemzetközi történészkongresszusokon, az egyetemi előadótermekben, de az eldugott kis zalai falvak iskoláiban vagy művelődési házaiban is. Kissé hajlott hátú, csontos, szikár ember volt. Míg egészsége engedte, dolgozott. Lehetett volna igazgató úr vagy professzor úr, de nem volt. Azok számára, akik ismerték, és akiket ő ismert, csak Lojzi bácsi volt.

Hamvait - végakaratának megfelelően - atyai nagyapja, a márciusi ifjú Degré Alajos sírjába helyezték örök nyugalomra.

Kapiller Imre LSZ, 1985.1. sz. 98-99. p.

Dobó Imréné Konyári Róza (1953-2008)

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Levéltára gyászol. A gyászlobogó a levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltárának épületén Dobó Imréné, Rozika segédlevéltáros drága emlékéért leng, akit 55 éves korában ragadott el a múlandóság fekete angyala a maradandóság falai közül. Halála nagy vesztesége a levéltárügynek, a munkatársaknak, a családnak. Rozika Böszörménybe való volt, a Konyári család tősgyökeres böszörményi, szerette is városát, a levéltárban szívesen foglalkozott Hajdúböszörmény és a Hajdúság múltjával. Családi élete boldog volt és kiegyensúlyozott, gyermekeit igazi szülői odaadással szerette és nevelte. Dobó Imréné a Hajdúböszörményi Fióklevéltár megnyitása után, 1981-ben került a levéltárba, mint levéltári kezelő. Nagy szorgalommal kezdte munkáját, elvégezte a szükséges levéltári kezelői tanfolyamot, de ő vezette az intézmény adminisztrációját is. 27 évig volt az intézmény dolgozója, a fióklevéltár szakkönyvtárát is ő vezette, de anyakönyvvezetői szakvizsgát is tett, mivel a fióklevéltárban őrzik Hajdú-Bihar megye mind a 82 településének anyakönyvi másodpéldányát is. Amikor a segédlevéltáros tanfolyamot végezte, szakdolgozatát is anyakönyv-történetből, azok jellemzőiből írta, elemezte, összehasonlította azt, ami közös, ami egyedi bennük.

A kutatók százait segítette tanácsaival, útmutatásaival, kitűnő tanúságot adva a levéltári anyagban való tájékozottságról. Az ügyfélfogadásban mindig a legpontosabban igyekezett kiszolgálni minden érdeklődőt, minden kutatót. Halk szavú volt, de odafigyelt a munkájából adódó minden apróságra. A szakkönyvtárat nagy szorgalommal vezette, fejlesztette, hogy minden könyv, minden kiadvány a helyén legyen, és szükség szerint eljusson a kutatóhoz. Ő mindig dolgozni akart, nemigen hitte el, hogy beteg. Láttuk, hogy halovány, hogy hangulata, egészségérzete romlik, hogy táppénzre került, de majd visszajön - mondogatta, reménykedett az életben. Sajnos nem jött vissza, helyére a bánat, a szomorúság telepedett. Már csak szívünkben él, emlékét munkatársainkkal együtt kegyelettel megőrizzük.

Mónus Imre LSZ, 2009.1. sz. 91. p.

Dobos János (1935-1998)

Dobos János Kanizsán született 1935. április 24-én, iparos családban. A Tiszamenti városkában fejezte be az általános iskolát, Zentán a gimnáziumot. 1958-ban a belgrádi egyetem bölcsészeti karán történelem tanári képesítést nyert. A zentai gimnáziumban kezdett dolgozni, ott tanított 1964-ig, közben az intézmény igazgatója is volt 1961-62-ben. Utána helyezték át a Történelmi Levéltárba, ahol a munkásmozgalom történetének levéltári, forrásait kutatta, hely-, intézmény- és vállalattörténeti feltáró munkát végzett, népművelő és publicista tevékenységet folytatott.

87