Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Bónis György (1914-1985)

A magyar jogtörténet-tudomány tán eleddig legszámottevőbb nemzedékének utolsó nagy formátumú alakja, az évtizedek óta levéltári kutatótermekben alkotó, csendesen munkálkodó Bónis György nemrégiben halkan eltávozott körünkből. A joghistorikusok kicsiny táborába mostanában oly gyakorta el-ellátogató halál ezúttal középkori századaink jogéletének legavatottabb hazai ismerőjét, elmélyült tudósát ragadta el.

Az egykor fiatalon, még harmincas esztendei előtt professzorrá érdemesült jogtörténész munkásságát nem csupán a hazai tudományos közvélemény tisztelte és ismerte el. Munkáit szerte Európában alapművekként emlegették, s - időtállóságukat bizonyítandó - biztos ítélőképességgel, tényekre alapozott megállapításaira napjainkban sem szűntek meg hivatkozni.

De Bónis György, a „magyar jogtörténet nagy parlagját” fél évszázada művelő kutató ki is érdemelte e figyelmet, s megbecsülést. Első tudományos munkájának, „Abírósági szervezet megújítása III. Károly korában” című tanulmányának megjelenésétől az egyházi és világi jog középkori határait vizsgáló rövid lélegzetű, de még nem posztumusz írásáig egy híján ötven esztendő telt el. Munkásságát majd kétszáz tanulmány, cikk, ismertetés, vitairat, s számos kis- és nagymonográfia jelzi.

A páratlanul sokrétű, s példát adó mélységű életút és életmű útjelzőinek, s eredményeinek részletes méltatását ezúttal nem vállalva e helyütt csupán ezek főbb állomásait, láttathatjuk.

Bónis György az első világégés kezdetének esztendejében, 1914-ben született. Egyetemi évei után 1937-ben a Budapesti Tudományegyetem Könyvtárában tevékenykedett, három év múltával már a kolozsvári univerzitás professzora, a felszabadulás után kis idővel a szegedi jogi fakultás jogtörténettanára, s éppen egy évtizeddel később Pesten vállalt munkát levéltárosként, majd levéltári osztályvezetőként. A levéltári munkában is érvényesült tudósi habitusa. Szerkesztője volt a Levéltári leltárak sorozatában az esztergomi prímási levéltárról készített 2 kötetes útmutatónak, társszerkesztője - Degré Alajossal - a levéltárak közös munkájaként megjelent Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat történetéből c. kötetnek. Határainkon túl azonban élete alkonyán is a magyar jogtörténet tudós professzoraként tisztelték.

Pompás nyelvismeretével a hazai tudomány nagyhatású diplomatája lehetett. A rendiség és parlamentarizmus történetének szentelt nemzetközi tudós társaság tisztikarában is nagy reputációnak örvendett. Külföldi előadásai, megszámlálhatatlan sokaságú idegen nyelven írott cikkei, mind megannyi követei voltak a jogtörténet honi seregének. Idehaza pedig elsősorban fél tucatnál is több nagymonográfiájával tette nevét ismertté. A szűkebb szakma körein túl a magyar história iránt mind fogékonyabbá váló nagyközönség kedvelt olvasmánya lett az István királyról írott műve, s ezrek forgathatták a Hajnóczy József életútját és munkásságát láttató könyvét, melyben a magyar jakobinus mozgalom kiváló jogászának portréját pontos, ám egyúttal nagy ívű ecsetkezeléssel festette meg. A szorgosan munkálkodó Bónis bőséges termésének szakmailag különösen figyelemre méltó első kalásza, a „Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban” című még Kolozsvárott publikált, de kellően, s különösen értékei miatt megfelelően soha nem méltatott könyve volt, amelyben a magyar feudális rendi fejlődés jellegzetességeire kereste akkori meggyőződése szerint a legmegfelelőbb eszközökkel a legadekvátabb válaszokat. Következő nagy vállalkozásának, a Buda és Pest városok török utáni időszaka bírói gyakorlatát megelevenítő munkájának azonban már érezhető hatása volt. A magas színvonalú, gazdag forrásanyagon nyugvó kötet határainkon túl, s hazai berkeinkben

61